Vihar előtti komor csend. Fekete fellegek egyetlen masszává egyesülve araszolnak a sík vidéken. Tüzes nyilak vágnak fájdalmas, mély sebeket földbe, fába, házba. A távoli villanások hű kísérője, a mennydörgés moraja még a levegőmolekulák trillióinak (vagy több?) súrlódásában vész el. A közelben villás farkú fecskék cikáznak. Komoly rendet vágnak a repülő rovarok magas páratartalomtól elnehezülő szárnyú egyedei között. Verebek nyugtalanul ücsörögnek a fákon. Elviselhetetlen csiripelésük félelmüket jelzi.
Kereső
Legújabb írások
Díszpolgár a Facebookon
Képtár
A hét verse
Ahogyan a szobrász
önti a gipszet
a halhatatlan
arcra, azonkép
öntjük mi céhesek-
mívesek szavunknak
anyagát és várunk,
várunk, míg a kíntól
kővé nem mered.