Ékes fővárosunk, Budapest messze földön híres természeti és épített értékeiről, sajnos azonban a város sokszínűsége az utcák árnyoldalában is megmutatkozik. Nincs ez másképp hazánk második legnagyobb városával, Debrecennel sem, ha furcsa, már-már hírhedt arc(ok)ról van szó.
Néhány éve Szegedem történt. Valószínűleg nem egyedi és megismételhetetlen, hanem egy folyamat két epizódja. Akár más városban is láthattam volna, mint az írás későbbi részéből ez ki is derül.
Tiszabecset Tiszaújlaktól a Tisza választja el, meg egy országhatár. A határ gyalogosan is átjárható. Évekkel ezelőtt egy tiszaújlaki tanár gondolt egyet.
Miről ismerszik meg hazánk Őrvárosa, otthonunk, Debrecen? Csaknem fél évezredes történelméről, gasztronómiájáról, a Virágkarneválról, a Nagytemplomról, Nagyerdőről, az irodalomról és kulturális örökségéről. Egyet pedig ezidáig elfelejtettünk megemlíteni. Arról a tömeges sorstragédiáról, amit úgy hívunk, hajléktalanság, koldussors.
Gyakran mondjuk bizonyos emberi cselekvésre, hogy „ajtóstól ront a házba”. Jelentése szerint valaki megfelelő bevezetés, előkészítés nélkül tesz valamit. A szólás arra utal, hogy valaki sietségében nem törődik még az ajtó kinyitásával sem (azaz felkészítse a másikat arra, amit tenni vagy mondani fog), ehelyett durván betöri, és vele együtt megy be. Hiszik, nem hiszik, akadnak, akik szó szerint ezt teszik.
Arra ébredtem a minap, hogy pittyeg a telefonom. Lehetett úgy hajnali négy óra, amikor sms érkezését jelezte okosan. Görnyedve, átkozódva nyúltam a készülék után.
Nem is olyan régen, Szegedet lepték el a koldusok. A pályaudvaron, buszállomáson, a Kárász utcán és még sok más helyen hemzsegtek a kéregetők. Volt hátrakötött lábú, a csonkoltság látszatát keltő, rongyokba bugyolált csecsemőjét ringató, sanyarú sorát elsíró egyaránt. Mindent kitaláltak, csakhogy a jóérzésűek pénztárcái megnyíljanak.
Amikor hazaértem, a ház oldalánál mentő várakozott. Személyzete a szeméttárolónál ácsorgott. Mindannyian bosszúsan csóválták fejüket. Lábán megállni alig képes hajléktalan magyarázkodott.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt heti, szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján elégedett mosollyal dicsekedett. Szerinte Magyarország biztonságos ország.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.