Balázs-Kiss Dóri hétköznapi gluténérzékenyből lett több ezer ember jobbkeze a konyhában. Aki követni szeretné, találkozhat munkájával a közösségi médiában, a Gluténmentes élet blogján és két szakácskönyvén keresztül is. (Életem gluténmentesen, Glutén- és laktózmentes alapszakácskönyv)
Személy szerint 2015 óta erősítem a gluténérzékenyek táborát. Ez idő alatt megtapasztaltam az életmód több oldalát is. Amikor megkaptam a diagnózist, azt sem tudtam, hol kezdjem, mire kell figyelni, egyáltalán mit ehetek? Így kerültem bele több csoportba is, ahol csupa segítőkész ember vett körül, akik a mai napig ellátnak tanácsaikkal, jobbnál-jobb receptjeikkel. Ebben az időszakban ismertem meg Dórit, aki hatalmas segítség volt nekem, habár személyesen nem találkoztam még vele. Frappáns, az élethelyzetünket „kifigurázó” posztjaival mindig egyet tudtam érteni és megmosolyogtattak, illetve sok konyhatechnikai trükköt és receptet tanulhattam meg általa. Talán mondhatom, hogy ő az én, és még sok más ember idegenvezetője a gluténmentes élet útvesztőiben.
- Mióta vagy gluténérzékeny? Hogy tudtad meg, mik voltak a tünetek, és miben változott meg az életed?
- 2012-ben diagnosztizáltak, de már jóval korábbra visszanyúlnak az első tüneteim, csak éppen nem tudtuk, mi okozza azokat. Egész gyermekkoromtól kezdve nagyon vékony voltam, kislányként ezért rengeteget csúfoltak is. Aztán tizenévesen megérkeztek a tipikusnak mondható emésztőrendszeri tünetek, az állandó puffadás, hasi görcsök, reflux, amik éveken keresztül a mindennapjaimat keserítették meg. És ami meglepő, hogy nálam a depresszió is megjelent egyfajta tünetként, ami akkor nem is tudatosult bennem, csak annyi tűnt fel, hogy sajnos nagyon feketén láttam mindent - utólag állt össze a kép, hogy a kezeletlen cöliákia egy tüneteként a depressziót is „megkaptam” egy időre. Ekkoriban utáltam mérlegre állni, mert mindig elkeserített, amit mutatott. Egy karácsony volt a mérföldkő, amikor az ünnepek alatt rengeteget ettem, és pár nappal később nagy bizakodva álltam a mérlegre, hogy na, most majd biztosan többet mutat. Egy világ omlott össze bennem, amikor megláttam, hogy nemhogy nem híztam, de tovább fogytam a sok falatozás ellenére. Először én is megkaptam a diagnózist, amit sajnos sokaknál ráhúznak a problémákra: ez csak a stressztől van. De szerencsére utána már mondhatni, egyenes volt az út: kiderült, hogy a rengeteg szenvedést a kezeletlen cöliákia okozza. Eleinte nagyon boldog voltam, örültem, hogy megvan, mi a baj, és innentől kezelni tudom. Ám ekkor jött a meglepetés - egy dietetikus felvilágosított arról, milyen „finomságokkal” is jár ez az életmód, hogy itt nem csupán arról van szó, hogy nincs tészta meg kenyér, itt még arra is figyelni kell, hogy az ételünk véletlenül sem érintkezhet semmilyen gluténtartalmú élelmiszerrel, hogy egy sima tejcsoki is tartalmazhat glutént, és az eddig használt fakanalaknak is búcsút kell inteni a szigorú diéta betartása érdekében. Az életem innentől gyakorlatilag fenekestül felfordult. Ekkor kezdtem az egyetemet, a közös pizzázásokból, cukrászdákba beülésekből én kimaradtam. Eleinte lelkileg nagyon nehéz volt ezt kezelni, inkább el sem mentem a hasonló programokra, mert bántott, hogy míg körülöttem mindenki jóízűen falatozik, én csak nézem őket. Persze, sok tapasztalattal a hátam mögött már nyilván nem így cselekednék, de hosszú volt az út idáig.
- Mikor jött el az a pont, amikor megtanultál együtt élni vele? Nehéz volt? A családodban érint mást is hasonló érzékenység?
- Ez hosszú-hosszú éveket igényelt. Nem tudok visszaemlékezni, mikor volt az, amikortól már azt mondom, hogy nem élem meg egy óriási lemondásként ezt az egészet. Át kellett szervezni a mindennapokat, kicsit a gondolkodásomat is - nincs menzán ebéd, gyors szendvics a büféből vagy egy fagyi, kürtőskalács hazafelé, mert megkívánom, ahogy megérzem az illatát. Eleinte iszonyat nehéz volt mindig korábban kelni amiatt, hogy nekem egész napra legyen ennivalóm, kólát iszogatni, míg a többiek ebédeltek valahol. Ma már ez a természetes. Bár hiányzik a spontaneitás, de már megszoktam, hogy mindent - még egy félnapos kirándulást is - előre meg kell tervezni, mert ki tudja, hogy útközben akad-e valami gluténmentes harapnivaló, ha megéheznék. És akkor egy nyaralásról nem is beszéltünk. Szerencsére senki más nem érintett a családomban, és remélem, ez így is marad. De mindenki teljesen elfogadó, hatalmas támaszaim voltak a kezdeti nehézségekben.
- Tudatosan váltál bloggerré, vagy csak hozta magával a sors?
- Bár hatalmas tervező vagyok, mindent alaposan megszervezek, ez egyáltalán nem volt tudatos. Eleinte kicsit naplószerű is volt az egész, furcsa is volt visszaolvasni a tíz évvel ezelőtti bejegyzéseimet, mennyire személyes és mély történésekről is beszámoltam - akkor álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt valaki el is fogja olvasni. Összességében a motiváció az volt, hogy akkor, mint friss gluténérzékeny, úgy éreztem, támogatásra, segítségre lenne szükségem olyasvalakitől, aki már jártas ebben az életmódban. Jól jött volna egy kis lelki fröccs, megerősítés, látni, hogy működik ez a gyakorlatban is, és lehet jól csinálni. A receptekről nem is beszélve, az első próbálkozásaink mind szanaszét törtek, vagy olyan kőkemények lettek, hogy a fogam is beletört volna, ha megpróbálom megenni. Fogalmam sem volt néha, hogy egy-egy összetevő vajon mit is takar, és gluténmentes diétában fogyaszthatom-e. Vagy ha étterembe megyek, mire figyeljek, mit mondjak a pincérnek, ehetek-e egyáltalán egy „sima” étteremben? Szóval ezer kérdés, kétely, bizonytalanság, tapasztalatlanság - ezek töltötték ki a napjaimat. És ekkor jött az ötlet, hogy megörökítem a próbálkozásaimat, a folyamatosan megszerzett tapasztalatokat, már bevált recepteket, és ha valakiben szintén felmerülnek hasonló kérdések, netán olyan receptet keres, amely már kipróbált és jó, hátha tudok neki segíteni. Ennek már több mint tíz éve, nem gondoltam volna, hogy mi lesz belőle.
- Honnan jött a szakácskönyvek gondolata?
- Igazából itt is hasonlóképpen gondolkodtam, mint a blog esetén - mi az, aminek én örültem volna a kezdetekben, ami nagy segítség lett volna kezdő diétázóként? Az első könyvem konkrétan így született, ami amúgy rendhagyó is, nem egy hagyományos receptkönyv, egyszerre egy útikalauz és picit naplószerűen lejegyzett tapasztalatok sorozata. Na meg persze a kedvenc receptjeim. A második könyvben már nincsenek személyes részek, ott abszolút a receptek kerültek előtérbe. Viszont ekkor már nemcsak abból indultam ki, hogy nekem mire lenne/lett volna szükségem cöliákiásként. Már bőven alakították a blogom olvasói is, hiszen a mai napig rengeteg kérés/kérdés érkezik bizonyos ételek elkészítésével kapcsolatban, így már láttam, hogy mi az, amire valóban nagy az igény.
- Szerinted mi a legnehezebb egy gluténérzékeny életében? A lemondások, a környezet reakciója, az élelmiszerárak?
- Van nehézség bőven, de nevezzük inkább kihívásnak. Szerintem embere válogatja, kinek mivel a legnehezebb megbirkóznia. Tervezéssel, tudatos vásárlással, főzéssel nagyon sokat tudunk faragni a gluténmentes diéta költségein. A környezet reakciója eleinte nagyon idegesítő és frusztráló tud lenni, de szerintem az, aki már évek óta benne van, rutinosan tudja kezelni a kéretlen jótanácsokat és megjegyzéseket. Nekem eleinte talán ez volt a legnagyobb kihívás, mert magam is küzdöttem belül, nehezen éltem meg, hogy innentől teljesen megváltozik az életem, és sokszor annyi időt, energiát és egyes esetekben pénzt is igényel az új életmódom - arról nem is beszélve, hogy ez életem végéig így lesz. És amikor még magamban is ezen őrlődöm, hogy miért pont én vagyok ennyire szerencsétlen, akkor nagyon rosszul jön egy-egy olyan mondat, hogy „jaj, már te is ezt a divatot követed?” vagy „egy harapástól semmi bajod nem lesz” és társai. Számomra néha még mindig kicsit furcsa érzés az, hogy mindenre fel kell készülni, és sosem lehet spontán az ember. Pedig néha de jól esne egy fagyi, vagy csak szeretnék beugrani egy gyors gyrosra, ha hirtelen megéhezem. Na, meg néha kaját rendelni sem lenne rossz, de hát abból főzünk, ami van.
- Mit jelent 2023-ban gluténérzékenynek lenni és mit jelentett ez öt évvel ezelőtt? (gondolok itt a boltok kínálatára, éttermi lehetőségekre, utazásra, iskolára)
- Az öt évvel ezelőtti helyzethez képest is már rengeteget fejlődtünk, pláne, ha azt nézem, mi volt tíz éve, amikor diagnosztizáltak. Szerencsére már egyre több termék kapható, egyre nagyobb a választék, és azt is mondhatom, hogy majdnem minden üzletben kapunk valamilyen gluténmentes harapnivalót. A nagyobb szupermarketekben az is előfordul, hogy friss gluténmentes pékárut vásárolhatunk - papírcsomagolásban sütve, hogy véletlen se keresztszennyeződhessen. Hát erről pár éve álmodni sem mertem volna. Egyre több a gluténmentes vendéglátóhely, bár java része inkább Budapesten van, de ez abszolút érthető, hiszen - hála Istennek - azért annyira nem nagy a célcsoport. Mindemellett egy hagyományos étterembe betérve sok esetben még ugyanúgy ufónak tudják nézni az embert, mint korábban. Úgy tudom, az iskoláknak biztosítani kellene a mentes étkezést az ételallergiás diákok számára, de ahogy hallom, sajnos a keresztszennyeződés elkerülését nem tudják megoldani, így a cöliákiás gyermekek szüleinek - sok helyen - a mindennapos főzés bizony nem oldódott meg.
- Hogy látod, mi lehet annak az oka, hogy sok esetben, finnyásnak, divatból diétázónak tartják azokat, akik az egészségük megőrzése miatt kényszerülnek erre az életmódra?
- Mert sajnos nagyon sokan ezt elég rosszul kommunikálják. A „celebektől” sokszor hallhatjuk, olvashatjuk, hogy ők gluténérzékenyek, de egy hamburger belefér, vagy a mentes pizza mellé lecsúszik egy sör, esetleg a mama karácsonyi bejglijét azért ki nem hagynák. Szerintem borzasztó felelőtlenség ezt így kommunikálni, hiszen egy frissen diagnosztizált azt gondolhatja, hogy ez valóban belefér. És ha valaki nem cöliákia, hanem bármilyen más probléma miatt kényszerül a gluténmentes diétára, valóban lehet, hogy neki ez meg az megengedhető, és nem kell ennyire szigorú diétát tartania, de akkor ő ne is úgy kommunikálja, hogy gluténérzékeny, azért nem eheti meg az adott ételt. A másik oldal pedig, hogy sokan azt hiszik, a gluténmentes diéta tökéletesen jó fogyásra is, és azért kezdik kerülni a glutént, hogy leadjanak pár kilót - pedig ez is egy tévhit. Szerintem az ilyesmik miatt van egyfajta előítélet az emberek fejében.
- Tanácsolnál valamit azoknak, akik csak most kezdenek bele ebbe az életmódba, hol kezdjék a tájékozódást? Van esetleg olyan könyv, videó, amely alapműnek számít a témában?
- Nekem nagyon hasznos volt, hogy a diétám kezdetén egy szuper dietetikus segített átlátni a helyzetet - viszont nagyon fontos, hogy jó szakemberhez kerüljön a gluténérzékeny. Az interneten sokféle információ kering, tényleg meg kell szűrni mindent. Szerintem a facebookos csoportok, blogok sokat segíthetnek a kezdetekben, aztán persze később is tapasztalatokkal, újabb receptekkel stb.
- Abban az esetben, ha egy baráti társaság ételérzékeny vendéget vár, mire figyeljen?
- Nagyon kedves tőlük, ha egyáltalán gondolnak rá, hogy valamivel készüljenek az ételérzékeny vendégnek. Azt azonban fontos tudni, hogy a cöliákia egy autoimmun betegség, itt a legapróbb szennyeződés is komoly gondot okozhat. Nem elég lecserélni a lisztet, egyéb alapanyagokat az ételben, az elkészítés körülményeire, a használt eszközökre, az étel tárolására is fokozott figyelmet kell fordítani. Személy szerint én minden aprócska szennyeződéstől nagyon rosszul vagyok, nem várom el, hogy mások tényleg minden apróságra odafigyelve nekem külön kaját rittyentsenek, általában készülök magamnak. Viszont valami kis apró rágcsálnivaló, - amit készen, becsomagolva lehet kapni, nem kell vele bajlódni - nagyon jól tud esni.
- Gluténmentes és finom? Létezik ilyen? Mindent el lehet készíteni mentesen is?
- Hogyne! És a legtöbb finomságról meg sem mondod, hogy gluténmentes. Mármint azok sem, akik amúgy „normálisan” étkeznek. Nem egyszer fordult elő, hogy vendégség alkalmával a nálunk kóstolt étel annyira elnyerte a vendégek tetszését, hogy aztán csak azért vásároltak gluténmentes lisztet, hogy ők is éppen ugyanilyet tudjanak otthon készíteni. Meg kell tanulni bánni az alapanyagokkal, hiszen másként működnek, de ha belejön az ember, határ a csillagos ég. Most már bármit megkívánok, el tudom magamnak készíteni gluténmentesen úgy, hogy utána megnyalom mind a tíz ujjamat.
- Mi a kedvenc ételed? Melyik a kedvenc liszted?
- Elmondhatatlanul szeretek enni, rajongok az ízekért, azt hiszem, ez a nagypapám öröksége. Úgyhogy nem is tudok egy kedvenc ételt kiemelni, majdnem mindent szeretek. Lehet magyaros vagy olaszos konyha, húsételek, zöldségek, jöhet édes, sós, tényleg szinte bármi. Egyelőre még abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ez nem látszik rajtam, aztán erre térjünk vissza majd pár év múlva. Bár rengeteget kísérleteztem rizsliszttel, elképesztően sok receptem van vele, az egyszerűség és gazdaságosság miatt nálam a Schär Mix B lisztkeverék a kedvenc. Ebből tényleg minden elkészíthető úgy, hogy az olyan is lesz, mint amilyet megálmodtam.
- Összességében milyen pozitív változásokat adott neked ez az életmód?
- A legalapvetőbb pozitívum, hogy sokkal tudatosabb lettem az étkezések terén. Minden alkalommal olvasnom kell, ha valamit a boltban vásárolok, de javarészt itthon készítem el az ételeket, így mindig tudom, hogy pontosan mit eszünk. A tervezés, menütervezés, bevásárlás sokkal tudatosabb lett, ez például a pénztárcámnak is jót tesz. Sokkal rutinosabban mozgok a konyhában, és hiába „kényszer”, mégis szeretek sütni-főzni. Ez egyben hobbi, kikapcsolódás is a számomra. Az meg már csak hab a (gluténmentes) tortán, hogy milyen erős lettem lelkileg, és tudom, mennyire kitartó, elszánt vagyok, milyen nagy az önuralmam. Ha nincs a cöliákia, lehet, hogy ezeket az erényeimet fel sem ismerem.
Kocsány Dalma
Új hozzászólás