Vélemény

Nagyban pörög hazánkban az 50 forintos üvegvisszaváltási biznisz. Csinálja szegény, gazdag, férfi, nő, gyerek. Monoton, valahol mégis szórakoztató…no meg ritka bosszantó egy elfoglaltság. Mondhatnám, e téren az idő korántsem pénz.

Emlékszem. Hideg februári idő volt, amikor a buszon ültünk, és Németországból tartottunk hazafelé. Az egyik ismerősöm szólt hátra, kérdezte, hallottam-e…?

Már talán mondanunk sem kell, hiszen Magyarországon mindenki ismeri a tényt: tizenkettő esztendő után, a franciák elleni, dicsőn ragyogó bronzzal ismét érmet ünnepelhettek női kéziseink. Mindennek Debrecen is szerves része volt, ráadásul olybá tűnik, a magyar női kézilabda újabb, a világelit által is elismert csúcskorszakába lépett.

Kerek csokoládé, szögletes csokoládé, hosszú csokoládé, rövid csokoládé…lehetséges volna, hogy a világ legnépszerűbb édessége jóval túlmutat a kulináris élvezeteken, és jótékonysági „alap”, de akár még szociális konfliktusforrás is lehet?

Korántsem újdonsült jelenség a reklámdiktatúra. Ám a streamingszolgáltatások és videolejátszások közepette olyannyira eldurvult a hirdetések adta kényszer, hogy látszólag már az algoritmus is haldoklik. Leegyszerűsítem: mindegy, csak legyen reklám.

Egy vasút vagy akár csak egy „egyszerű” Lokomotív esetében meglehetősen szerencsés, ha az a szerelvény biztonságosan eléri végállomását. Milyen egyszerű is lenne, ha a mostanában akadozva közlekedő vasút problémái is egy csettintésre „végállomást” érnének, nemde?

Valamikor réges-régen az alultermelés fogalma Sztahanoviában elképzelhetetlen volt. Évtizedeknek kellett eltelnie, hogy rájöjjünk, a tervgazdálkodás alultermeléses formája igenis létezik. Az eszmék szerencsére jó messzire mentek, csak a piros szín maradt. Meg a sorozatos csalódás.