Korántsem újdonsült jelenség a reklámdiktatúra. Ám a streamingszolgáltatások és videolejátszások közepette olyannyira eldurvult a hirdetések adta kényszer, hogy látszólag már az algoritmus is haldoklik. Leegyszerűsítem: mindegy, csak legyen reklám.
A futballban lehet győzni, veszíteni pedig méltósággal kell. A szabályokból adódóan pedig a döntetlen is ismert fogalom. Vannak helyzetek azonban, amikor az emberség, az emberiesség és az ember mint létező, sokkal fontosabb az eredménynél.
Egy vasút vagy akár csak egy „egyszerű” Lokomotív esetében meglehetősen szerencsés, ha az a szerelvény biztonságosan eléri végállomását. Milyen egyszerű is lenne, ha a mostanában akadozva közlekedő vasút problémái is egy csettintésre „végállomást” érnének, nemde?
Noha kétségtelen, ízlés dolga, személyfüggő, hogy ki miként dolgozza fel a halált, ki miképp emlékezik meg mindenszentek napján az elhunytakról vagy épp mely szokások szerint cselekszik november elején. Az viszont ugyancsak vitathatatlan, hogy a nyugati, angolszász kultúrkör hatása olyan méreteket ölt hazánkban, amely már-már kellemetlen és nyugtalanságot kiváltó élmény lehet egyes, konzervatívabb gondolkodású személyek körében.
Valamikor réges-régen az alultermelés fogalma Sztahanoviában elképzelhetetlen volt. Évtizedeknek kellett eltelnie, hogy rájöjjünk, a tervgazdálkodás alultermeléses formája igenis létezik. Az eszmék szerencsére jó messzire mentek, csak a piros szín maradt. Meg a sorozatos csalódás.
A DVSC sorozatban ötödik meccsét is elveszítette Máté Csaba vezetésével, a szakvezetővel pedig közös megegyezéssel szerződést bontott a klub. A jelek szerint kívül-belül nagy a kétely, ennek és az NB2 közelségének fényében pedig érdemes feltenni a kérdést: biztosan messzire ment a Lokitól Bódi?
Debrecen belvárosa – a Csapó utca-Kossuth utca közötti kis összekötőutcák már hosszú esztendők óta okoznak bosszúságot az ott lakóknak, arra járóknak. Ezeknek az utcáknak a veszélyei pedig új szintet léptek, mert az egyre több aszfalthiba immár a testi épségre is meglehetősen nagy veszélyt jelent, az esti „árnyékvilág” pedig kiváltképp nagy kockázati tényező.
A magyar YouTube is – épp, ahogy a globális influenszertrendek többségét – átvette azt az üzleti alapú videókampány modellt, amely arra épül, hogy népszerű cégek képviselői, esetenként akár alapítói, tulajdonosai mennek oda az utca szerencsétlen sorsú lakóihoz, és nézettség fejében próbálnak nekik segíteni. Azonban mindez elegendő ahhoz, hogy a nézőkben (újra)erősödjön az emberség érzése? Vagy csupán a pénz a lényeg?
Nagyerdei Stadion, 2020 júniusa, a DVSC kiesik az élvonalból a Paks elleni döntetlent követően, szurkolók a pályán, botrány a Nagyerdőn. Nagyerdei Stadion, 2024 októbere, a DVSC 5-0-s vereséget szenved a Pakstól, mezek a földön, egymással ordibáló játékosok, a szurkolók felelősöket követelnek. Mi lett veled, Loki?
Akad-e egy jófajta műsor a tévében? Vagy épp az interneten, streamen vagy lekalózkodva? Hányszor tettük már fel egymásnak a kérdést…a hangsúly azonban most az „akad” kifejezés többértelmű kontextusán van. A műsor ugyanis akad. Szó szerint. Nézhetetlenül.
A gazdaság akkor fejlődik, ha nő a fogyasztás. Növekednek az igények, a gyártókat több termék előállítására sarkallják. A többletvásárláshoz azonban több pénz, magasabb fizetések szükségesek.
A Loki mindkét háza táján javában tart már a bajnoki szezon. A kézisek három meccsen vannak túl, és körvonalazódni látszanak az elképzelések, a kitűzött célok fényében - csiszolnivalókkal - a focisták körül azonban egyre több homályos foltra „derül fény” – kiváltképp az új szakvezető gyenge szereplésével.
Noha szokták mondani, hogy a legszebb magyar szó az ingyen, ennek fényében azért 500 forint sem tűnhet soknak. Ennyiért akár – alkalomadtán – még egy Loki-meccset is meg lehet nézni.
Elkezdődött a magyar férfi élvonalbeli kosárlabdaszezon. A közvetítések a korábbiakban is meglehetősen sok fejtörést okoztak a tanácstalan, kedvenc csapata meccsének helyszínétől száz kilóméterekre lakó szurkolóknak. Mit mondhatnánk? Az Antenna Hungária ámokfutása után most a Hunbasket (MKSZ) saját platformja fájdítja a fejünket.
Korábban már megfogalmaztam pozitív gondolataimat a gólyatábori tűzijáték kapcsán. Ezúttal azonban felvetődött egy újabb téma, az eddig sajtót és közvéleményt feltűnően elkerülő, most mégis hirtelen feltörő probléma – a félévente, nyaranta mindössze néhány alkalommal, ám akkor jelentős sikerrel és népszerűséggel megrendezett egyetemi események zaja.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.