A Debrecenből induló kezdeményezés, a Páneurópai Piknik évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak Sopronban augusztus 19-én. Az esemény tiszteletére Sopronba érkezett dr. Frank-Walter Steinmeier német és dr. Sulyok Tamás magyar államfő.
Debrecen belvárosában megannyi parkolóhely kínálkozik, hogy járművünket magunk mögött hagyva gyalog szeljük át a történelmi utcákat, úti célunk felé tartva. Noha ez tény, rendkívül bosszantó, már-már pofátlan és aljas szokás, hogy az ingyen parkolás okán egyes sofőrök akár még a saját kapubehajtón történő megállást is ellehetetlenítik.
Felgyűlt rágómaradványokkal „szigetelt” ablak, ismeretlen eredetű testváladék-maradványok, penészes ülések, no meg persze elviselhetetlen időjárás - a buszozás „örömeiről”…
Ékes fővárosunk, Budapest messze földön híres természeti és épített értékeiről, sajnos azonban a város sokszínűsége az utcák árnyoldalában is megmutatkozik. Nincs ez másképp hazánk második legnagyobb városával, Debrecennel sem, ha furcsa, már-már hírhedt arc(ok)ról van szó.
Immár május eleje óta, hogy az újfent jócskán megemelt vonaljegyárak érvényesek a DKV járatain. Mindez azonban aligha pénztárcabarát, még akkor is, ha a tömegközlekedés mellett szól a környezettudatosság, illetve megannyi társadalmi tényező.
Szutykos, szürke, ködös alkonyat. Az autópályán erős forgalom. Egyfajta kirajzás. Ügyes-bajos dolgaik elintézése utáni, fővárosból távozók tömkelege lepi el a két sávot.
Nyár vége óta tart a 471-es főút Debrecen belterületi szakaszának felújítása, négysávosítása. Noha a tavaszra tervezett aszfaltozás, az idén befejezendő közműkiváltás után vélhetően jelentősen könnyebb lesz a közlekedés, az útszakasz csapdái most elkerülhetetlenek. Valamit valamiért?
Az írás címe kétféleképpen is értelmezhető: egyrészt végállomás, másrészt lepusztult állapota miatt az odavezető vasútvonal bezárását is többször tervbe vették.
Noha a DKV rendre a kor szellemét tükröző és haladó innovációkkal igyekezik maradéktalanul kiszolgálni az utazóközönséget, azért a végén még mindig marad egy kis bosszankodni való. Különösen akkor, ha a buszt, bár valós időben követhetjük, annak érkezése és „célba érése” teljesen esetleges – még ha siet is az ember.
A rendszeresen autózók jól ismerik a hazai útviszonyokat. Bár az illetékesek kommunikációja szerint évente jelentős hosszúságú felújítások történnek, ez valahogy nem nagyon látszódik.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.