A belvárosi Verestemplom mögötti kis utcák napok óta le vannak zárva. Az okát már-már tudni vélik az arra lakók, de látszata nem sok van az elkezdett építési, útszerkezet-átalakítási munkálatoknak. Az egész jelenségnek amolyan jellegzetes, szürreálisan magyar hangulata van.
Gyakran mondjuk bizonyos emberi cselekvésre, hogy „ajtóstól ront a házba”. Jelentése szerint valaki megfelelő bevezetés, előkészítés nélkül tesz valamit. A szólás arra utal, hogy valaki sietségében nem törődik még az ajtó kinyitásával sem (azaz felkészítse a másikat arra, amit tenni vagy mondani fog), ehelyett durván betöri, és vele együtt megy be. Hiszik, nem hiszik, akadnak, akik szó szerint ezt teszik.
Az adventi időszak mindig varázslatos. Évről évre közösen készülődünk a legnagyobb és legszebb ünnepre. A készülődéshez hozzátartoznak a vásárok is, ami összeköti az egész várost. Debrecenben se volt ez másképp – egészen eddig az évig.
Kaszás Regina a debreceni Valcer Táncstúdióban kezdte tánckarrierjét. Ám a korosztályos sikerek ellenére középiskolai évei végéhez közeledve úgy döntött, abbahagyja. Mint később kiderült, csupán átmenetileg, hiszen cirka egy esztendővel ezelőtt visszatérésre szánta el magát. Regina a kezdetekről, a visszatérésről és jövőbeni terveiről is beszélt magazinunknak. Reginával csaknem 20 éve ismerjük egymást, így tegező viszonyban maradtunk az interjú alatt is.
Rengeteg olyan kép terjed az interneten, amely a műanyag hulladékaink környezetre, élővilágra káros hatásaival szembesít bennünket. Számos olyan képet és véleményt látni, olvasni, amely szerint egy ember vajmi keveset tehet a földünkért, a klímaváltozás ellen.
A városban közlekedve magamon tapasztalom, hogy engem sem hagy közömbösen a forgalomban való haladás, én sem vagyok kivétel, már ami a közlekedési helyzetekre való hol kisebb, hol nagyobb fokú érzelmi megnyilvánulást illeti.
Egy ideje a Debrecenben tömegközlekedők az utas tájékoztatásban megállóról megállóra hallanak egy rövid angol mondatot, ami nyilvánvalóan az aktuális megálló nevének azonosítását célozza a magyarul nem, vagy alig tudó közönség számára.
Szívesen írtam volna keményebb jelzőt, de a "nyomdafesték" nem bírná, no meg ott van még a személyiségi jogok védelme. Bár nem tudom, miért védjük azokat, akik ártanak az embernek és/vagy a környezetnek? A nagy nyilvánosság lenne a leginkább visszatartó erő.
Az írás elolvasása után (ha egyáltalán eljut hozzájuk) borítékolható az illetékesek válasza: tudunk a problémáról, a leírt körülmények nem veszélyeztetnek emberi életeket, csak szépséghiba, az anyag elfáradása, melyet a szélsőséges időjárás okoz. Szakembereink rendszeresen ellenőrzik, ha szükséges megteszik az intézkedéseket. Tervezzük felújítását, amint együtt a pénz, hozzá is fogunk.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.