Villámcsődület a hulladékmentes vásárlásért

A lelkes debreceni csapat  Fotó: Andráska Nikolett

Rengeteg olyan kép terjed az interneten, amely a műanyag hulladékaink környezetre, élővilágra káros hatásaival szembesít bennünket. Számos olyan képet és véleményt látni, olvasni, amely szerint egy ember vajmi keveset tehet a földünkért, a klímaváltozás ellen.

Ez talán részben igaz is, de ha minden ember a saját szintjén tesz érte és próbálkozik, akkor 7 milliárd ember már igazán sokat tehet együtt, valódi változásokat érhet el.

A Jövő Öko Nemzedéke Alapítvány a Háztartásom hulladék nélkül csoport vezetőjével, Tóth Andival összefogva idén is csomagolásmentes május kihívást hirdetett. Ennek jegyében május 18-án országszerte flashmobokat rendeztek, amelyek célja a csomagolásmentes vásárlás népszerűsítése volt. Idén 19 város csatlakozott az eseményhez, köztük Debrecen is.

Városunkban a Nagypiac mellett volt a gyülekező. A résztvevőktől annyit kértek, hogy az egységesség jegyében, illetve a figyelemfelkeltés miatt mindenki zöld felsőben érkezzen, ezzel jelezve az összetartozásunkat. A helyszínen mindenki kapott ajándékba egy vászontáskát, illetve aki esetleg nem hozott, az kaphatott kis szütyőket, tárolódobozt is a vásárlásához. A cél az volt, hogy műanyag zacskók, felesleges szemét nélkül vásároljunk be és ennek egyszerűségére felhívjuk a vásárlók és az árusok figyelmét is.

A hulladékmentes vásárlás nem bonyolult, hiszen városunkban több piac is létezik, illetve már büszkélkedhetünk egy csomagolásmentes bolttal is (Cekker bolt). De a nagyáruházak is egyre nyitottabbak, több helyen lehet száraz árut kapni kimérve.

Az a lényeg hogy a lehető leginkább minimalizáljuk a háztartásunkba bekerülő, majd pár perc után a kukában landoló, környezetünkre káros műanyag csomagolásokat. Ezt úgy tehetjük meg legegyszerűbben, ha kicsit tudatosabban vásárolunk, mindig viszünk magunkkal vászontáskát. A tejtermékeket megvehetjük a piacon üvegben, vagy tároló dobozban. A pékárut, magvakat, száraz árukat vászonszütyőben, a zöldségeket, gyümölcsöket régi függönyből, tüllből varrt zsákocskákban. Ez a fajta vásárlás némi tudatosságot igényel, mert át kell gondolnunk, mit hol szerzünk be.

Több okból is érdemes listával vásárolnunk, így csökkentve az impulzusvásárlást. Úgy gondolom, ennyi “kényelmetlenség” elviselhető azért, hogy gyermekeink számára is élhető Földet hagyjunk hátra.

Az akció sikeresnek mondható, a tavalyi évhez képest körülbelül kétszer annyian vettek részt az eseményen. A végén összeszámoltuk és csaknem 260 műanyag zacskó nélkül sikerült bevásárolnunk. Jó volt látni, hogy többen kisgyerekekkel érkeztek, akiknek már ez az életmód, a környezetünkre való odafigyelés a természetes. Ha már néhány ember elgondolkodott a hatásunkra és legközelebb ők sem vesznek zacskót, már az is eredmény.

Urbin Andrea

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.