Szutykos, szürke, ködös alkonyat. Az autópályán erős forgalom. Egyfajta kirajzás. Ügyes-bajos dolgaik elintézése utáni, fővárosból távozók tömkelege lepi el a két sávot.
A külsőn kamionok, benzintakarékos bandukolók, nyolcvannal tötyögő hetvenes papák. A belső az utak irályaié (kings of roads, ahogy még ki is írják a hátsó ablakaikra) – legalábbis annak hiszik magukat -, túlméretezett önbizalommal, lelkeikben túltengő tévedhetetlenség, talmi tökéletesség érzésével, messze sebességhatárt meghaladóan döngetőké, vakító LED fényszóróval kíméletlenül tolakodóké. A köztesek az ütemtelenül cikázók, kamionokat előző kamionok sorfeltartó kecmergői. Dühödt villogtatások (üzenete: takarodj az utamból, mert nem fékezek!), szélvédőkön át is tetten érhető felpörgött negatív érzelmek, egyezményes jelek mutogatása. Mint egy panoptikum, sokan bohócot csinálnak magukból, miközben szomorú, hogy mindezt komolyan teszik.
Hova ez a nagy sietség? Beteg a nagymamája, azért tapossa tövig a gázpedált? Két perccel hamarabb odaérésért játszik az életével? Különben olcsó az emberi élet. Törésteszteken jól szereplő verdák tulajdonosai bátran hajtanak a másikba. Hiszik, nem lesz semmi bajuk, mert erős a kocsi. A másiknak kellemetlen meglepetés a váratlanság, annak gyorsasága, ereje. Mint vétlen, szenvedő, ha egyáltalán marad ideje reagálásra, nem túlvilági sztrádán kényszerül a megváltozhatatlannak szembesülni, nyögi (gyakran szó szerint) a következményeket.
Dugó a pályán. Előttem haladók lassítanak. Bekapcsolják a vészvillogót. Ugyanígy teszek. Kilométereken keresztül araszolunk. Állandó kuplungolás. Már érezni füstölését. Meglódulás, fék, cammogás tízzel. Ideg- és kocsiőrlő. Mennék, haladnék, mert bár utam idejét ráhagyással terveztem, fogyóban az erre szánt félórám. A dugóból kikerülve tempósabban kell haladnom. Magam is száguldozóvá leszek.
A cammogásban legrosszabb a bizonytalanság. Nincs információ. Miért haladunk lépésben? Mennyire hosszú a kocsisor? Elő a mobilt! Kutakodás közlekedési applikációkban. Rádió hangereje feltekerve. Szörfözés a csatornákon, hátha valamelyik végre ad hírt.
Aztán egyszercsak felbukkan az ok: csúcsmárka lovagolja a szalagkorlátot. Előtte, a pillanatokkal korábban még öntelt gazdi, hihetetlenkedve tárja szét karját. A nagyarcú fittyet hányt a fizika törvényeire. A szottyos időben csúszik az aszfalt. Azt mondaná az ember: úgy kell neki! Így jár, akik nagyképű. Csakhogy keserű a kárörvendés, hiszen feltart több száz embert.
Szóval, egyszerűbb lenne az utakon normálisabban közlekedni.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás