Vigyázat! Lehalásztak

Az adathalászok által küldött üzenet

Arra ébredtem a minap, hogy pittyeg a telefonom. Lehetett úgy hajnali négy óra, amikor sms érkezését jelezte okosan. Görnyedve, átkozódva nyúltam a készülék után.

Esküszöm, alig láttam valamit, meg különben is egy lottóhúzás kellős közepén voltam álmomban. Már kihúzták négy számomat, forgott a kerék, az ötödik golyó esett le éppen, amikor megszólalt az az átkozott koreai.

Elolvastam. Örömmel közölték velem - hajnali négykor -, hogy a Magyar Posta sorsolásán, amelyet az irányítószámommal végeztek el, harmadik díjat nyertem. Most képzeljék el. Ott állok egy négytalálatos hatos lottóval, pizsamában vizslatom a derengést, és akkor bronzérmes vagyok. Elmennek ezek a sunyiba! Ki lett az első és a második? 

Na, mindegy.  Azt írják, hogy nyertem egy 330 ezer forintot érő almás logójú telót. Nem kell semmit tennem, csak kattintgatni a már meglévőt, válaszolni néhány kérdésre és már szállítják is a győzelmi, illetve a harmadik helyért járó jutalmat.

Jött néhány kérdés a Magyar Postáról. Hogy járok-e máshova, meg ilyenek. Ezek nem normálisak! Hova járnék, hol lehet még ajánlott levelet elsőbbséggel úgy feladni Téglásról Nagykállóba, hogy nyolc napon túl kapják meg?

Na, már éppen eljutottunk odáig, hogy adjam meg a PIN kódomat, a bankszámlám adatait, a riasztóm számjegyeit, meg az összes széf nyithatóságát, amikor olvasom a nyereményjáték eddigi szeerencséseinek kommentjeit. Ilyen nevek szerepelnek, mint Nils Lagerfeld, Carl Söggerbersen és Rasmus Holgerson. Rögtön feltűnt, hogy ezek mind színtiszta magyar elő- és utónevek. Agyon dicsérik a Postát, és közlik velem, hogy ők két napon belül megkapták az ajándékukat.

Na, ez lett gyanús. Miért két nap múlva? Miért nem azonnal? Magyarok vagyunk, vagy nem?

Írtam is egy rövid választ a megadott számra, hogy menjetek az Anyátokba! Söggersbergennel, Lagerfelddel meg Rasmussennel együtt.

Most itt állok a postán, várom az almás telcsit, de azt mondja egy itteni illetékes, hogy adathalászok kergettek hajnalban az őrületbe. És akkor a négytalálatommal mi van? Semmi! Mehetek tovább a szerencsejátékos céghez. Hátha ott nem hekkelnek.

W. Gy.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.