Rég nem nézek tehetségkutató versenyeket. Egy jó ideje nem az, aminek lennie kellene. Fiatalabbak, esetleg szülei elbeszéléséből hallottak a „Ki mit tud?”-ról, a szocialista éra emblematikus amatőrversenyéről. Koncz Zsuzsa, Kern András, Gálvölgyi János az említett tehetségkutatón tűntek fel, s azóta is a pályán dolgoznak. Ki ne ismerné nevüket?
Az újabb keletű műsorok nyerteseinek, helyezettjeinek túlnyomó többsége a süllyesztőbe került, mert nem érnek fel neves eleik szintjére. Egyre tehetségtelenebbek ezrei kezdik uralni a mezőnyt, egyben a képernyőt. Olyanok, akik alig tudással, semmivel sem alátámasztott önbizalommal próbálkoznak a „világot jelentő deszkákra” jutni. Még nekik áll feljebb, ha a zsűrinek nem tetszik produkciójuk. Egyvalamiről feledkeznek el: akik az ítészszékekben ülnek, azok már „letettek valamit az asztalra”, miközben a döntést kritizáló szereplőknek csak az egojuk túlzott és a szájuk nagy, amikor képtelenek vereségüket elviselni.
Szentgyörgyi Albert, Teller Ede vagy Kertész Imre nevét a világ ismeri. Sorolhatnánk még hazánk nagyjait. Hála az égnek, voltak elegen. Szomorú az egészben, hogy többségük külföldön bontakozhatott ki teljességében. Munkásságuk nem Magyarország hírnevét öregbítette. Hazánk sem a múltban, a jelenben még kevésbé sáfárkodik jól tehetségeivel. A középszer uralkodik, minden eszközzel gátolja a tehetségek előmenetelét, vagy magának akarja tulajdonítani a mások által elérteket. Csoda, ha fiataljaink tömegével hagyják el szülőhazájukat? Azok mennek el, akiknek tudását a Lajtán túl különösen jól megfizetik, megfelelő feltételeket biztosítanak fejlődésükhöz, a még komolyabb eredmények elérése érdekében. Profitál belőle a támogató és támogatott, csak hazánk nem, pedig az alapokat honi iskolákban szerezték.
A tévécsatornák egymás után tűznek műsorukra tehetségkutató versenyeket. Évi öt-hat is képernyőre kerül. Ennyit nem bír el a magyar társadalom, nincs ennyi tehetség, s ott van a korábban említett erőteljes külföldre áramlás. A honi oktatás színvonala úgyszintén csökkenő tendenciájú, amelyet bizonyítanak a hazai és nemzetközi mérések, a felvételi és érettségi eredmények, az iskolák tanévvégi beszámolói. A tanintézetekben a tehetséggondozás többnyire csak papíron létezik. Az állandóan csökkentett pedagóguslétszámmal, iskolabezárásokkal, értelmetlen összevonásokkal, nagy létszámú osztályok indításával csak tömegtanítás folyhat, amelyben elvész a lemaradó és a tehetség is. Az iskolákból kikerülők egyre kevesebbet tudnak, egyre kevesebbhez értenek, s mindez megjelenik a tévécsatornák műsoraiban is.
A múlt héten szombaton, jobb híján kapcsoltam az RTL Klub talentumkutató versenyére. A címét sem érdemes leírni, mert annyira silány, alpári az egész. Tulajdonképpen két ügyetlen bűvész és egy – elnézést érte – tökön rugdosós társaság éppen elegendő volt véleményalkotásra. Lehet, a műsorfolyam során felbukkannak elfogadhatóbb produkciók is, ám a lényegen nem változtat: a kereskedelmi csatorna vezetői mindent bevetnek, mindent megengednek, csakhogy javuljon nézettségi indexük. Idáig süllyedt a tehetségkutatók színvonala. Nem is csodálkozom, hogy a zsűri egyik tagjának, Horgas Eszter fuvolaművésznek elege lett a „tökös” produkcióból, a korábbi silánydömpingből és otthagyta feladatát. Benne talán még van kialakult értékrend, nem úgy a műsorvezető kettős, Sebestyén Balázséban és Dombóvári Istvánéban, akik végigröhögték az attrakcióknak szánt szánalmakat.
A kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsora vastagon hozzájárul Magyarország erkölcsi zülléséhez. Nincs a magyar médiában az az ellenpont, amely az elalpáriasodást valamennyire ellensúlyozná.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás