A városi csiga váratlan vége

Zöldben érzik igazán jól magukat

A tavasz, a napok óta tartó kellemes meleg előcsalta a rovarokat, állatokat. A buszmegálló aszfaltján is egy termetes csiga araszolt. Hosszú nyálkacsíkja szerint messziről indulhatott, talán a közeli park valamelyik fűcsomója alól, ahol télen megpihenhetett.

A megállóban többen várakoztak, többek között egy elsősnek kinéző kisfiú. Arrafelé nem sűrűn jár a busz, félóra is eltelik, míg végre feltűnik egy 47-es. A rostokolás perceit a fiúcska a csiga ajnározásával kívánta eltölteni. Felvette, a házát cirógatta. Mást nem tudott, mert lakója pánikszerűen a fedél biztonságába menekült. A gyerkőc énekléssel igyekezett kicsalni:

„Csigabiga, gyere ki,

 Ég a házad ideki…”

A rigmust siker nélkül ismételgette, de nem adta fel. A kísérletezgetést az anyja rideg hangja akasztotta meg:

- Tedd le azt a vackot! – ripakodott rá.

- Ez nem vacak – dacoskodott a fiú. – Ennyit sem tudsz? Ez egy csiga.

- Akkor is! – utasított szülője agresszív kismalac stílusban. – Piszkos – nyomatékosította ukázát.

- Nézd meg, nem is piszkos! – nyújtotta felé a csigaházat. – Esetleg nyálkás, ha kibújik.

- Pfuj! – undorodott a felnőtt. – Hol mosol utána kezet?

- Minek? – nézett a fiú ártatlan szemekkel az anyjára.

- Mert fertőző.

A gyerek elbizonytalanodott. Csigaismeretei elég hiányosak, így hitelt adott az állításnak és a csigaházat az aszfaltra tette.

- Nem oda! – sivított fel anyja hangja. – A néni eltapossa!

- Miből gondolja? – háborodott fel a közelben várakozó idősebb nő.

Az anyát azonban lehetetlen volt zavarba hozni, azonnal kész volt a válasszal: 

- Túl közel áll hozzá, véletlenül is eltaposhatja.

A meggyanúsított bosszúsan felnevetett:

- Arra várhat. A kertemben is rengeteg…. de az anya már nem volt kíváncsi rá, elfordulva újra kisfiát egzecíroztatta:

- Vedd fel és tedd a párkányra!

A kisfiú engedelmesen hajolt le, fogta a puhatestű lakhelyét, és a járdát követő betonpárkányra rakta. A csiga azonban balszerencséjére legurult, hangosan koppant az aszfalton.

- Nem tudsz semmit normálisan megcsinálni! – fröcsögte dühödten, környezetének sugallva, bizony gyermeke kétballábas, kétbalkezes, semmire se jó flótás. Véleményéhez széttárt karral még jó nagy sóhajt is mellékelt.

A sarkon befordult a helyi járat. A várakozók felszálláshoz készülődtek, nem figyeltek már az asszonyra. Élt a lehetőséggel, dühét az ártalmatlan lényen vezette le: lendítette lábát, erőset rúgott a csigába. A ház nem is gurult, egyenesen repült…, egyenesen a busz kereke alá.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.