A Wizz Air legfrissebb debreceni érintettségű járata immár Rómába repít el bennünket, akár mindössze néhány ezer forintért. Kipróbáltuk, bevált, most pedig a tapasztalatokat egybevetve és feldolgozva nézzük meg, miért is jelent kifejezetten nagy extrát a Debrecen Nemzetközi Repülőtér számára ennek a járatnak a bevezetése.
Korán reggel csaknem kétszáz utas várakozott a cívisváros repterének vámmentes üzlete előtt. A mi esetünkben fejenként mindössze kevesebb mint tizenötezer forintba került, hogy az alig másfél órás úton eljussunk Rómába, pontosabban Róma előszobájába, a fiumicinoi Leonardo da Vinci repülőtérre. Bár maga a Wizz alapvetően fapados járatként van hirdetve, a légiutas-kísérők rátermettségénél már csak a pilóta rutinja ad nagyobb okot elégedettségre.
Az út jó negyedórával volt rövidebb az előzetesen kiírtnál, a fel- és leszállás pedig szinte alig érezhető volt, a kapitány és legénysége fiatal kora ellenére is. A repülőtér utasellátó zónájába busszal való begördülést követően az időjárás így télvíz idején merőben más mint kis hazánkban. Ami azt illeti, Debrecen méreteiről és társadalmi szűkösségéről árulkodik, hogy a gépen legalább három közvetlen ismerős utazott, velük pedig a jókora római reptéren is sikerült összefutni – noha ez csak egy jópofa kis kiegészítés.
Bár látogatásunk céljából adódóan egyetlen napnyi jövünk-megyünk fért bele a kiruccanásba, ez bőségesen elég volt Fiumicino megismerésére. A reptérről Róma belvárosáig szűk negyedóra és 30 euró (kb. 11 ezer forint) szükséges ahhoz, hogy a taxi elvigyen bennünket, míg a fiumicinoi központig elegendő tízzel kevesebb, tehát 20 euró (kb. 7 és félezer forint). Ennek egyébként határozottan pozitív felhangja, hogy a taxisok előre közlik a pontos összeget, valamint a telefonon keresztül hívott sofőr célirányosan kizárólag a megrendelőt szállítja el, így korrektségből és megbízhatóságból jeles. (A hétszemélyes taxikon akár két család is osztozhat, megfelezve a fuvardíjat.)
Kisebb csalódás, mégis a klasszikus olasz mentalitás megismerésére remek alkalom volt, hogy rájöjjünk – az éttermek túlnyomó többsége csak délben nyit, addig be kell érni néhány kisebb üzlettel, zöldségessel, meg dohánybolttal, illetve kiszolgálóegységgel. Apropó, kiszolgálóegység: a folyóparti tér közepén álló évszázados gőzösben üzemelő turisztikai információs pont példaképpen szolgálhat megannyi város számára, így akár Debrecen vagy Budapest is profitálhatna hasonló ötletekből.
A „türelemjátékért” mégis kárpótolt egyfajta sajátos halászkikötő hangulata, a tengerparton állomásozó kompok látványa, az ébredő olasz élet. Amikor pedig a kapuk megnyíltak, nagyjából 8-15 euróra (bőven számolva 5-6 ezer forint) volt szükség, hogy bőségesen jóllakjon az éhes turista – különösen, ha enni igazán kedvelő magyar. Az általános cikkeket tekintve minimálisan alacsonyabb árak jellemzőek a hazaiaknál, a kiszolgálás minősége pedig elsőosztályú, igazán látogatóbarát. Habár itt jegyezném meg, a helyi angoltudás erősen hiányos. Ez azonban álljon itt tanulságként, ösztönzésként az olasz nyelvre, mintsem negatív felhangként.
A Debrecen-római járat bevezetése akár egynapos kiruccanásokra is jókora teret enged, hiszen ár/érték arányban igen-igen megéri kihasználni ezt a lehetőséget.
Barna Marci
Új hozzászólás