Huszadszor is Buzánszky

Az esemény meghívója

Jubileumi, két évtizedet ünneplő, szezonzáró nagydöntőjéhez érkezett a Debreceni Egyetem futballtornája, a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa. A június 12-i döntőnap ezúttal is valóságos fociünnepnek ígérkezik a Dóczy utcai DEAC Sportcampuson. Bár a magyar bajnokság küzdelmei befejeződtek, a kispályán még korántsem.

Foci, cheershow, sör, meccshangulat, érmek, trófeák és még több foci, foci és foci. Nagyjából így lehetne röviden összefoglalni azt a sportünnepet, amellyel félévről félévre kecsegtet a BJLEK döntőnapja. Noha már a nyitó- és záróceremóniák is valóságos rítusként szolgálnak a DE sportközönsége számára, ezúttal a döntő alapjaiban is más lesz mint ahogyan azt eddig megszokhattuk. Az ország legnagyobb egyetemének díjnyertes focitornáján ugyanis épp idén két évtizede, azaz húsz éve, 2004-ben indult először útjára a labda. Az indulók száma folyamatosan nőtt, majd az Aranycsapat legendás védőjének nevét viselő kupakiírás már csaknem másfél évtizede működik háromosztályos rendszerben, ezekhez illesztve a Női Ligát és a Kozma Mihály Futsal Kupát.

Ez a húszas természetesen meglehetősen nagy idő, így az esztendők során nem is csoda, ha valóságos legendái születtek már a tornának. Olyan neves csapatok nőtték ki magukat, amelyek akár ugródeszkaként, akár elsődleges sportszíntérként indulva a BJLEK-en váltak a Debreceni Egyetem sportéletének megkerülhetetlen részeivé. Elég akár csak a Made in Italyt, az Agysebészeket, a nemzeti válogatott futsalos neveket is soraiban tudó A-MEN FC, a debreceni kispálya nagyágyújának számító, valamennyi osztályban induló, hölgycsapattal és akadémiai gárdával is rendelkező Sinter FC vagy épp a Botafogo nevét említeni, ám akadnak itt olyan nevek is, akik nem feltétlenül az állandó díjesővel, sokkal inkább puszta mentalitásukkal harcolták ki az egyetemi hírnevet. Így a teljesség igénye nélkül: a felejthetetlen és öröknevű Werdel Szépen, a Witatigris FC, az Alumni Szpartak, Szeszfogyasztók, de említhetnénk a pályán kívüli – meccs előtti, közbeni, utáni, alkalmanként helyetti – teljesítményéről is híres, egyébként citromdíjas Debreceni Asszonykórust. No, de vissza a döntőhöz!

A finálénapok bevett menetrendje, hogy megrendezik a bronzmérkőzéseket, majd a Divízió 3-tól felfelé indulva, egészen a Női Ligán és a Kozma Mihály Futsal Kupán át a Superliga aranymeccséig valamennyi végső megmérettetést megvívják, a közönséget elkápráztatják a DEAC bájos cheerleader hölgyei, valamint a koreográfiákban nagyban segédkező legények, a szurkolók pedig minden erejükkel biztatják kedvenceiket. Ezúttal azonban nem csupán a DEAC műfüves pályáinak gyepje kerül reflektorfénybe – vagyis mondhatnánk, hogy napfénybe, hiszen a június 12-i fociünnep délután kezdődik, és egészen a késő éjszakai órákig tart.

A szervezők a jeles jubileum tiszteletére megannyi kísérőprogrammal, szolgáltatással is készülnek. Így a szurkolók például maguk is összemérhetik labdakészségüket és futballképességüket a játékosokkal egyetemben, valamint az ízletes frissítők sem maradnak el a nyári hőségben. Noha a kiélezett meccseken várhatóan alapvetően forró lesz a hangulat, – akárcsak a lelátón ezer fokon izzó drukkerektől – a szervezők garantálják, hogy a hagyományok tiszteletére az eredményhirdetés és díjátadó utáni záróbulin mindenki megpihenhet, és, ha a meccseken nem is sikerült, kibulizhatja magából a nap felgyűlt feszültségét. A buli ezúttal jelentősen más lesz, a Buzánszky Kupa-születésnap tiszteletére ugyanis a Víztoronyban rendezik majd, ahol kiderül, mely csapatok vihetik haza a BJLEK x DVSC nyereményjáték értékes díjait.

Részletek a döntő Facebook-eseményében:

https://www.facebook.com/share/GoEbdSmRkkziohtF/

https://www.facebook.com/share/B1RvAC6J7i4j6Gpd/

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.