Fácánkakas – ha Debrecenben valaki meghallja ezt a nevet akaratlanul is eszébe jut a hamisítatlan, cívis, kuriózumhangulatot adó kultkocsma, a Fáci. Már 1946 óta üzemel jelenlegi helyén, a Maróthi György utcán. Azóta megannyi dicső esztendőt, viharos órát, sikert, hullámvölgyet, vendégsereget megélt, népszerűsége pedig töretlen.
A cigányprímás muzsikájától zengő, háború sújtotta utcák elől menekvést nyújtó, óvárosi vendéglőtől, a rockerkocsmán és punktörzshelyen át, egészen az egyetemisták kedvelt és népszerű „úticéljáig”, tulajdonképpen minden volt a Debrecen szívéhez közel üzemelő Fácánkakas, amit csak a huszadik század közepe-vége elbír. Az egykor kerthelyiséggel, prímással üzemelő vendéglő épülete, terasza napjainkra olyannyira kinőtte magát, hogy nem csupán italozni jár oda jó társasággal az ifjúság, illetve a visszatérő tapasztaltabb generációk, hanem megkóstolni vagy épp megrendelni a gyorsételek legjavát, amely ugyancsak méltán elismert és közismert a Fáci tálalásában. Egy kultikus hely Debrecenben, amely valóban egybeforrt a cívis-történelemmel. Szász Krisztiánnal, a Fácánkakas tulajdonos-vezetőjével beszélgettünk – régi ismeretségünk okán tegeződve.
- Hogy tudod, hogyan született meg a Fácánkakas, egy háborútól sújtott ország egyik központi városában?
- Ahogy te is mondod, a háború után jött létre, mi 1946-hoz tudtuk visszavezetni a történetét, akkor kocsisfogadóként üzemelt. Vendéglőről, vendégházról is vannak információink. A környéket érte a háborúban egy bombatalálat, egyébként maga az épület az 1800-as évek végén épült. Valószínűleg azt is érte találat.
- Mikor vált Fácánkakassá?
- Akikkel beszéltünk, idős környékbeliek elmondása szerint már akkor is így hívták. Találtunk táblákat, amelyek arról árulkodnak, hogy hívhatták másképp is, de Fácánként forrt össze Debrecen történelmével. Lakik ott egy család a mai napig, a Bányay-család. Több ingatlanjuk is volt arrafelé, ez a helyiség, illetve épület is az övék volt. Aztán 1997 környékén bérbeadták, eladták, az új tulajdonos nem sokkal később ki lett vásárolva, azóta pedig én üzemeltetem.
- Hogyan alakult a hely arculata az évtizedek, majd az utóbbi évek során?
- Mindig is egyfajta kuriózum, alternatív hely volt. Inkább mondanám, hogy lázadó. Valamelyest szembement a tömeggel. Én 25 esztendeje viszem a helyet, sajnos, előttünk elég rossz híre volt a helynek. Megpróbáltuk a rock felé vinni a hangulatot, arculatot, ez be is vált. A punkkultúra ugyanígy megtalálta a Fácánt, majd alternatív szubkultúrák is otthonra találtak, épp ezért alakult ki egyfajta „alter” jellege a Fácinak. Hétvégente teljes teltházzal üzemeltünk már a kétezres évek elején, hétköznaponként pedig rengeteg egyetemista kezdett odaszokni. A mai napig találkozom emberekkel, akik 20-30-40 éve jártak a Fácánban, visszajöttek valamilyen okból Debrecenbe. Az egyikük nemrég letett a pultra három poharat. Azt mondta, ezeket elvitték 25 éve, most visszahozták. Nyilván ők a klasszikus debreceni egyetemista réteg, amelynek tagjai közt mára orvosok, mérnökök, tanárok, meg különböző diplomások vannak, akik közül rengetegen már külföldön élnek. Felépült tehát a Fácán neve köré egyfajta klubhangulat. Olyan klub ez, amelyet társaságok keresik.
- A szomszédok ezt hogyan viselik?
- Nagyjából sikerült megtalálni a közös utat velük. Ami a 60-70-es éveket illeti, lakodalmakat, koncerteket szerveztek, vendéglő jellege volt a Fácinak. Cigányzenész is rendszeresen muzsikált. Egy ilyesfajta közeget nyilván mindenki könnyebben preferál, mint egy társasági kocsmát, klubot. Ez nem egy klasszikus, csendes, beülős hely, hanem, mondjuk ki: buliterep, gyorskajával, de többnyire italokkal. A szomszédságban rengeteg családos él. Mindig lesznek olyanok, akik „csakazértis” nekünk támadnak. A teraszt este 10-kor zárni kell. A bíróság ezt jóváhagyta, mégis rendszeresek a viták, és sajnos többnyire nem mi jövünk ki belőle jól. Persze, megértem, a lakók érdeke az első. De sosem találtak ellenünk semmiféle jogos érvet, ami miatt büntethetők lennénk. Ettől függetlenül csinálom, amíg lehet, töretlenül. Nekem a vendég az első. Egy időben egyébként volt 8-10 fős partibuszunk is, amivel a Fácántól vittük a bulizókat a Hallba, például. Ebben speciel a szomszédok érdekét tartottam szem előtt. Igyekeztem úgy alakítani, hogy, aki esetleg kissé illumináltabb, az ne a környéken lézengjen, ne adj’ isten!, még hangoskodjon is, hanem mihamarabb eljussanak a fiatalok úti céljukhoz, így egyfajta extra szolgáltatást nyújtva – ez pedig egyszerre volt megelőzés és segítség. Nyugodtan mondhatom, rengeteget dobott az effajta extra a forgalmon.
- A panaszokat legalább személyesen közlik?
- A covid alatt nem zártunk be teljesen, ez kifejezetten tanulságos volt. Építettek a sarokra egy teljesen új sorházat. Annak idején azokkal, akik beköltöztek, személyesen is beszéltem. Külön rákérdeztem, hogy tudják-e, mit vállalnak. A válasz egyértelmű volt: nem lesz gond. A probléma akkor jött, amikor az elmélet gyakorlattá vált. Persze a már említett törvényes kiskapukkal némileg orvosolható a helyzet, ez mégis egy patthelyzet marad – a panaszok nem szűnnek, de mégis megvagyunk egymás mellett.
- Szóba került a konyha, az ételek.
- Korábban lehetett fogyasztani különböző egytálételeket, főfogásokat, vendéglő jellegénél fogva. Aztán, amikor átvettem, akkor sokkal inkább egy klasszikus romkocsma hangulatra hajazott az egész belső udvar, elkezdtem a konyhát kiépítgetni. Kínáltunk különböző gyorskajákat, egyre nagyobb népszerűséggel, mára pedig szerencsére egészen ismert, elismert széles étlapunk van, számtalan pizzától egészen a különleges gyrosokig.
- Egy kicsit térjünk vissza az egyetemistákra!
- Nagyon szeretem az egyetemista vendégeket, a legnagyobb társasággal szoktak érkezni. A 2000-es évek közepén, a 2010-es években rendszeresen látogattak bennünket egyetemista csapatok, akár a Fácánt, akár a Valhallát, jogászok, informatikusok, mérnökök, sokszor még jócskán jöttek bölcsészek is. Ami a jogászokat illeti, ők szembetűnően megtartották ezt a hagyományukat, legyen szó csapatépítőről, szakestről, kocsmatúráról. Amit viszont egyértelműen látunk, hogy az új típusú bulihelyek, a diszkók utódai manapság jobban vonzzák a tizen-huszonéveseket. Ezt sajnos be kell látni, meg kell érteni. Nem jönnek már olyan létszámú csapatokkal csoportokkal, de lekopogom, panaszkodni még így sem lehet. A kocsmakultúra nem fog kihalni.
- Esett szó a hétvége-hétköznap ellentétről. Az egyetemi, oktatási időszak fényében hétvége vagy hétköznap?
- Ez megint csak arra vezethető vissza, hogy a szomszédok hogyan preferálják. A kért zárási időpontokat rendszeresen betartjuk, nem érdekünk nekünk sem, hogy bármiféle szabállyal szembemenjünk. Mégis igyekszünk a lehető legtöbb teret, időt adni a vendégeknek arra, hogy együtt lehessenek, zárt ajtók mögött, csöndben, minél erősebb zajszűréssel, szigeteléssel. Ez pedig szerencsére beválni látszik. A péntek-szombat szokott kifejezetten erős lenni, de egyetemi időszakban a hétköznapokon is jócskán be szoktak hozzánk térni.
- Hogyan látod a jövőt, 25 év távlatát áttekintve?
- Erősen függ attól, hogy kinek hogyan tudnám átadni. Negyed évszázad van mögöttem a Fácánnal, nyilván rendkívül fontos számomra, kire bízom. Én magam, bár a kocsmavilágban dolgozom, nem iszom, csak ritkán, haverokkal, inkább adni szeretek a vendégeknek, mintsem én ezzel élni. Keresem folyamatosan a jövő fácánosát. Elvégre a pénzem van bennem, meg 25 esztendőm, hatalmas dilemma és felelősség.
(X)
Barna Marci
Új hozzászólás