A nemzeti válogatott tizennégy meccses veretlenségi szériáját barátságos(!!!), tét nélküli találkozón veszítette el Dublinban, a hazai írek ellen. A közösségi média a már-már megszokott módon kapott is az alkalmon, a kommentszekciókat pedig ellepték a magyar válogatott vesztét jósló – kívánó – hozzászólások, amelyek szerzői többnyire mintha már el is felejtettek volna ezt-azt.
Közeledik az Európa-bajnokság, Marco Rossi legénysége pedig évtizedek óta nem látott esélyekkel, teljesítménnyel és felkészültséggel vághat neki a kontinensviadalnak. Ráadásul közeleg a kétéves évforduló, amely emléket állít annak a 2022-es wolverhamptoni meccsnek, amelyen a mieink 4-0 arányban múlták felül a saját szurkolóik által is igen intenzíven kifütyült angolokat. Persze ez a Nemzetek Ligája-rangadó persze csak egy a megannyi nemrégiben megszerzett siker közül, az írek elleni 2-1-es tét nélküli vereség mégis olyan lavinát indított el, amely szinte már a hollandok elleni 8-1-es katasztrófa mélységeibe gyalázza a címeres mezes legényeket.
Kétségtelenül meg kell hagyni, hogy Magyarországon a labdarúgás – méltán – büszkélkedik a „kultusz” jelzővel. Ezt több tényezővel is alátámaszthatjuk. Elsősorban talán illik a komoly vonulatát hangsúlyozni, amelynek alapvetése a magyar szurkolók megalkuvás nélküli eltökéltsége, az a fanatikus mentalitás, amely megköveteli, hogy még az Európa túloldalán vívott barátságos összecsapásra is teljes vendégszektornyi drukker kíséri el a csapatot, a hazai meccseken pedig egy emberként dobban a magyar szív, és csattan a magyar virtus. Ennek másik tényezője inkább a felszabadult dimenzió, amely magában foglalja a mémkultúrát, legyen szó akár egy TrollFociról, megmosolyogtató feliratokkal nyomtatott mezekről vagy épp a legendává vált magyar fanatikust, aki Manuel Neuertől udvariasan érdeklődte meg a 2021-ben rendezett Eb-n, hogy: mi van, te fas…akarom mondani, naplopó!? Ezeknek a szurkolói kulturális összetevőknek megkerülhetetlen része a dicsőséges futballtörténelem.
Akad azonban itt egy harmadik részlet is, a sokak által csak károgóknak hívott, fogadatlan prókátorként megnyilatkozó, önjelölt labdarúgóedzők. A kommentszekciók leglelkesebb népe, amelynek tagjai csak arra várnak, hogy hibázzon egyet a csapat. Meg is történt. Hibázott. Miért?
-
Mert az Eb előtt ordító vétek volna kockáztatni a kulcsemberek, meg úgy általában bármely szerves csapattagnak a sérülését.
-
Kipróbálni olyan figurákat, taktikákat, amelyek, ha beválnak, eredményesen lesznek használhatóan a kontinenstornán.
-
És leginkább azért, mert tétje nincs, mégis előremutató a kondíció és a csapatösszetartás fenntartása érdekében.
Ezektől eltekintve pedig igencsak megmosolyogtató, amikor a válogatott kapcsán „klasszikus vesztes formájáról”, „pénzéhes botlábúak gyülekezetéről”, „magyarul nem tudó dilettáns digó mesterről” vagy épp a már-már jól bevett „politikai kegyeltekről” olvashatunk számos cikkben. Ezek a gondolatok persze sem az angolok, sem a németek, sem a franciák, sem a szerbek, sem pedig más, most épp nem említett nívós ellenfelekkel szemben aratott diadal, pontszerzés alkalmával nem kerültek terítékre. No, de most. Végre eljött a vészmadarak ideje…
Nem kétlem, a válogatott csattanós válaszokkal fog rájuk cáfolni.
Barna Marci
Új hozzászólás