Szörfözés a semmibe

Legjobb kikapcsolódás a kikapcsolás  Fotó: mfor.hu

Gyorsan előre bocsátom, szörfözésről lesz szó, de nem vízen. Az égi kanálisok kínálatában deszkáztam. Nyári szünet utáni pihentség extremitásra csábít.

Egy-egy adásba bele-belecsíptem, egyiket sem néztem végig, ellenben furcsaságokat igyekeztem bennük keresni. Akadt bőven. Például elképesztően sok a magyar csatorna. Ekkora országocskának, mint a mienk, nem tudom, van-e szüksége ennyire?

Büszkén jelentem, tévémen kínai adás, mandarin nyelvjárásban is fogható. A CCTV4 a kínai állami televízió nemzetközi adása, és véletlenül párt- és kormánycélokat szolgál. Adása inkább külföldre szakadt hazájuk fiainak szól, de lelkes, jövőbe látó nyelvtanulóknak is ajánlott műsor.

No, de vissza a tapasztaltakhoz!

Zenei kanálison Lady Gaga vonaglott. A száma a legújabb lemezéről ered. A szokásos szélsőséges ruhatárat felvonultató, dalát végig táncoló előadóról kevesen tudják, hogy jobb hóna alatt, karjának belső, kevésbé látható részére egy trombitát (pisztont?) tetováltatott.

Egy történelmi dokumentumfilm Berlin elestéről készült. A náci propaganda főnökének, Joseph Goebbelsnek utolsó rádióbeszédében hangzott el (nem szó szerint idézve): A civilizált Európa talpon marad, az csak egy embernek köszönhető… Tudjuk, kiről van szó.

Forma 1 Spanyol Nagydíj, első időmérő edzésén félidőben Bottas vezet, Hamilton csak 11. Mire leírom, repeszt egy remek kört, s már a második.

Jennifer Aniston dögös, a ki tudja hányadik Jóbarátok epizódban is.

Bojlis horgászat esetén kapitális pontyra csak akkor számíthatunk, ha nagyméretű, legalább 40 mm átmérőjűvel csalizunk.

Pélyi Barna még, mint az United együttes frontembere, 1999-es Coctail c. számában keményen reppel.

A Viasat 3 idétlen műsora az Észbontó. Ordít a hülyeség, tudatlanság, bunkóság…és a „versenyzőknek” ezért még fizetnek is. Aljas bal horgok a tudásnak. Üzenete egyértelmű: nem kell tanulni, a hülyeségnek is komoly kereskedelmi értéke van.

Joshi Bharat a Life TV-n tűnt fel. Ezt a csatornát nézi valaki?

A Doors 1967-es felvétele a képernyőn. Legismertebb daluk szól: Light My Fire. Nekem a kétszer visszatérő orgonafutam miatt tetszik. Jim Morrison köztudottan a kábítószer áldozata lett. A felvételen is látszik: szemei nem fókuszálnak, a messzibe révedeznek.

A magyar közszolgálati tévéről nem sok új írható. Háborúk és migráció. Nem számoltam, hogy a témáknak hány percet és tudósítást szenteltek. A Híradó nagy részét kitöltötte.

Az RTL Klub egyszerre tizenkét reklámot nyomott le. A csatornák többsége is negyedóránként tart reklámszünetet. Idegesítő.

Észrevételekből, érdekességekből félórában nagyjából ennyit lehetett meríteni. Számomra megfigyelési szempontokkal érdekesek a műsorok. Feldobom az élvezeteket: kikapcsolom a tévét.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.