Másodpercek döntöttek – egy ponttal kikapott a DEAC

Kyan Anderson a mérkőzés embere (25 pont, 8 gólpassz) Fotó: MKOSZ és Németh Péter

Hosszú szünetet követően a Debreceni Egyetem férfi kosarasai péntek este elkezdték idei bajnoki szereplésüket. Andjelko Mandics legénysége idegenben üdvözölte az új idényt, a nyitányon az egész országon át, Sopronig vezetett a cívisvárosiak útja.

Légiósok tekintetében két maradóval és két érkezővel vágott neki a DEAC a 2024-25-ös szezonnak. Kyan Anderson személyében ígéretes irányító állt a parketten, míg a belső, magas posztok képviselői is bizakodva várták a szezonrajtot, Danilo Osztojics harcos megjelenésével – akárcsak a bizakodó szurkolók, hogy a nagyreményű újoncokat tétmeccsen is üdvözölhessék.

Remekül kezdtek a fekete-fehérek a Novomatic Arénában. Bár a hazaiak szereztek vezetést, Anderson rögtön fordított, könnyedén engedett el egy hárompontost. Percekig fej-fej mellett haladtak a felek, 1-2 pont körül állandósult a különbség. Fizikális csatát vívtak a játékosok, keményen védekeztek a vendégek, míg a túloldalon Djordje Drenovacot igyekeztek szinte lenullázni, szoros emberfogást próbált alkalmazni az SKC, ám a debreceniek rendre találtak utat a palánkig. Anderson a vonalon kívül minden oldalról igyekezett betalálni, míg a DEAC részéről a palánk alatti munka is olajozottan működött. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy nőtt a hajdúságiak előnye, a negyed utolsó három percére fordulva már egy híján tízzel vezettek az egyetemiek, az első játékrészt követően 18-24 állt az eredményjelzőn.

A folytatásban megrázták magukat a vendéglátók, kintről is sorra szerezték a pontokat, míg a betöréseik is sikeresnek bizonyultak. A hűség városának kosarasai látszólag kiküszöbölték az első negyedben gyakorta becsúszó technikai bakikat, és felülkerekedtek a debrecenieken. Hamar megfordult az állás, immár a kék-fehérek számára volt megnyugtató a pillanatnyi eredmény, olyannyira, hogy a félidő hajrájára már két számjegyű vezetést is ünnepelhetett a hazai publikum. Nagyszünetre 38-31-gyel vonultak a csapatok.

A fordulás után a Sopron folytatta szervezett játékát, úgy tűnt, a debrecenieknek némileg nehezére esik megtalálni az ellenszert a Mucius és Edwards vezette nyugati precízióra, ám Danilo Osztojics megérkezett a meccsbe, és megálljt parancsolt az ellenfélnek. A DEAC új centere szorgosan gyűjtötte a lepattanókat, büntetőit rendre a gyűrűbe küldte, majd távolról is betalált. Jelentősen felpörgött a mérkőzés tempója, újfent magára talált a Debreceni Egyetem legényhada, és hiába az SKC korábbi tízpontos előnye, az alföldiek fordítani is tudtak – újra állandósult az 1-2 pontos különbség. A harmadik felvonás az egykor Debrecenben is pattogtató Molnár Márton lepattanójával zárult, valamint egypontos DEAC-vezetéssel: 55-56.

Az utolsó csörte első perceiben egymást követték az impozáns megmozdulások, ahogy mindkét oldalon rendre be-becsúsztak figyelmetlenségből fakadó szervezési hibák. Az ifjú Hőgye Patrik is meglehetősen hasznos játékosnak bizonyult a Mandics-legénységben. Mindeközben a véghajrára újból szoros küzdelem alakult ki a parketten, az utolsó öt percre fordulva 67-67-et mutatott az eredményjelző. A végére lazulni látszott a cívisvárosiak védelme. A festékben magabiztosan mozogtak a soproniak, ezt kihasználva pedig a ziccereket és a kiharcolt büntetőket pontokra is váltották.

Már úgy tűnt, a Debrecen vereséggel kezdi a szezont, amikor hárompontos hátránynál, kettő másodperccel a dudaszó előtt kisebb kavarodás után Andre Williamsonhoz került a labda, aki egyetlen lehetőségét kihasználva dobott a vonalon kívülről: labda a hálóban – ezzel az elmúlt szűk tíz másodpercben megszerezve a csapat ötödik pontját, és drámai végjátékkal hosszabbításra mentve a találkozót: 74-74.

A ráadás egyik kulcsmozzanata volt – miután újra vezetést szerzett az SKC – Anderson negyedik triplája, amellyel ismét fordítottak a vendégek. Majd három másodperccel a vége előtt Edwards tudta begyötörni a labdát kiszorított helyzetből, a büntetőt palánkra dobta, az idő lejárt, ezzel pedig egypontos győzelmet aratott a Sopron hazai pályán: 80-79.

A DEAC számára pénteken jön az első lehetőség a javításra, ráadásul immár hazai pályán is elkezdődik a szezon az egyetemiek számára. A Honvéd látogat majd a Nagyerdőre.

Barna Marci

Sopron KC – DEAC 80-79 (18-24, 20-7, 17-25, 19-18, 6-5)

SKC: Mucius 14/9, EDWARDS 14/3, Kucsera 2, Fofana 7/3, MOLNÁR 11 csere: GARRETT 16, TAKÁCS 13, Fazekas 3, Csendes, Flasár, Meszlényi.

vezetőedző: Gasper Potocnik

DEAC: Pongó 5/3, ANDERSON 25/12, Drenovac 18/3, Williamson 11/6, OSZTOJICS 13/3 csere: Neuwirth, Garamvölgyi, Hőgye 7/3.

vezetőedző: Andjelko Mandics

Andjelko Mandic: Gratulálok a Sopronnak! A végén picivel jobbak voltak. Jó, hangulatos meccs volt, igazi bajnoki. Jól kezdtünk, de a második negyedben mind védekezésben, mind támadásban nagyon beragadtunk. Voltak pozitív dolgok, de a rotációnk egy kicsit szűk. A végén igazából a sírból hoztuk vissza a meccset, a hosszabbításban pedig volt esélyünk, hogy lezárjuk. Ez sajnos nem sikerült. Úgy gondolom, a támadó lepattanók miatt kaptunk ki, az volt a kulcs. Az egész meccsen, amikor a Sopronnak kellett egy fontos pont, a támadó lepattanók után dobták. Voltak jó periódusaink, de ez nem egy száz méteres sprint, hanem egy maratonfutás. Van mire építeni. Ez volt az első forduló, de ez nem kifogás, így alakult, de innentől kezdve a következő meccs a legfontosabb.

Kyan Anderson: Kemény meccs volt egy nagyon jó ellenféllel szemben. A végén nem adtuk fel, és mindent megtettünk, hogy megteremtsük magunknak az esélyt a győzelemre. Sajnos mi jöttünk ki vesztesen a mérkőzésből, egy-két rossz játéknak köszönhetően. Nagy meccs volt, és gratulálok a Sopronnak a küzdésért. Nekünk a továbbiakban jobban kell koncentrálnunk a befejezésekre, a végjátékokra.

A számok tükrében: (SKC-DEAC): szerzett labda: 4-15, eladott labda: 18-7, lepattanó: 46-30, gólpassz: 16-20, fault: 19-26, VAL: 113-108

2p közeli: 76%-34%, 2p ktáv.: 0%-29%, 3p táv.: 20%-43%, 1p bünt.: 54%-79%

Legnagyobb vezetés: 19-9, legtöbb egymás után szerzett pont: 10-12, csapat vezetési ideje: 15:47-17:47

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.