A magyar nemzeti tizenegy a Puskás Arénában lépett pályára a napokban Németország alakulata ellen. Marco Rossi csapata revansot szeretett volna venni a düsseldorfi kiütésért.
A két csapat közös története az elmúlt esztendőkben kifejezetten sok állomással bővült. A 2021-ben rendezett Európa-bajnokságon Münchenben 17 év után mondhatta el újra a magyar csapat, hogy nem kapott ki a németektől, miután 2-2-re végződött az izgalmas csata. Már 2022-t írtunk, amikor a Nemzetek Ligájában sikerült 1-1-es döntetlent elérni Budapesten, míg a visszavágón Lipcsében a magyarok hatalmasat küzdve nyertek 1-0-ra, a holland meccs óta a kórházból is hazaengedett, akkor még aktívan futballozó Szalai Ádám hamar szerzett találatával. Idén már kevesebb babér termett számunkra, hiszen júniusban az Eb-n kerekedett felül 2-0-ra Julian Nagelsmann legénysége, majd szeptemberben az NL-ben aratott Düsseldorfban 5-0-s kiütéses győzelmet Németország.
A visszavágáshoz minden adott volt, kiváltképp a támogatás, hiszen a Puskás Aréna lelátója már jóval a középkezdés előtt megtelt. A mérkőzés alapvetően német nyomással indult, de izgalmas percekből sem volt hiány. Az első félidő érdemben mégis gyakorlatilag eseménytelenül telt el. A második felvonásban aztán jócskán megszaporodtak a helyzetek – többnyire a magyar kapu előtt. Ennek eredményeképp talált be Nmecha közelről, miután Dibusz Dénes még hárítani tudott, ám a kipattanó kihagyhatatlan ziccert kínált a vendégek játékosa elé. Úgy tűnt, ez el is döntötte a találkozó sorsát. Már a jelzett ráadás is letelt, amikor a játékvezető a VAR-képernyőhöz futott, majd gyorsan döntött: kezezés miatt a magyarok előtt egyenlítési lehetőség adódott, a sípmester a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt Szoboszlai Dominik végezte el, a labdát pedig elegáns Panenka-mozdulattal helyezte a hálóba, beállítva a végeredményt: 1-1.
Ezzel eldőlt, hogy a magyarok a már biztos csoportelső németek, valamint a Boszniában 1-1-el záró hollandok mögött harmadikok lesznek a kvartettben. A mieink egy Bosznia elleni diadallal, valamint egy-egy Bosznia, Hollandia és Németország elleni döntetlennel 6 pontot gyűjtöttek, ezzel pedig az osztályozóra szereztek jogosultságot. Ez fog dönteni arról, hogy a Rossi-csapat az A-Ligában folytathatja-e, avagy a B-divízióba kerül. Az ellenfél a B-Liga csoportjainak négy második helyezettje közül kerül ki, így Ukrajna, Görögország, Ausztria és Törökország is lehet a rivális a folytatásban. Ami a közeljövőt illeti, a figyelem újra a nemzeti bajnokságokra terelődik a hétvégétől.
Barna Marci
Új hozzászólás