Tisztes gólparádé a Nagyerdőn

Dzsudzsák Balázs a harmadik gól szerzője  Fotó: DVSC

A DVSC egy félidő alatt lemosta a pályáról riválisát vasárnap délután a magyar labdarúgó élvonalban. A Zalaegerszeg ellen 38 perc alatt négyet is rúgott a Vasutas, amely gárda végül 5-1-re nyerte az összecsapást.

Az éremért menetelő Loki újabb kevéssé szurkolóbarát időpontban lépett pályára a Nagyerdőn. Annál is inkább volt különös az ebédidei kezdés, hogy délután 2-től a DVSC Schaeffler kézis lányai is fontos megmérettetésen léptek pályára a Vipers ellen a Hódosban, így nem volt könnyű dolga a piros-fehérek szurkolóinak. Akik azonban a válogatott szünet előtti utolsó hazai focibajnokit választották, korántsem bánták meg. A labdarúgásbeli, valamint szurkolói szempontokat tekintve egyaránt fontos riválisnak tekinthető ZTE ellen már a 4. percben sikerült vezetést szerezni, miután Hamzat Ojediran vágta a labdát a kapuba 11 méterről. Egészen az első félidő derekáig kellett várni, amikor a 25. percben Bárány Donát tekert a kapuba, immár másodízben talpra ugrasztva a publikumot. Teljes gőzzel robogott a Lokomotív. Alig 8 perccel később Dzsudzsák Balázs állhatott a labda mögé büntetőt rúgni, a válogatott rekorder kapitány nem hibázott: 3-0.

Aki azt gondolta, hogy már ez is sok, még volt része meglepetésben. Újabb öt perc, újabb gól: Dusan Lagator fejesével 4-0. Ezzel be is állt a félidei eredmény. „Szerény” különbséggel a Loki vonulhatott boldogabban pihenőre.

A fordulást követően rögtön jött a szépítés, amellyel minimális pontszerzési reményeit próbálta életben tartani a Zete. A 48. percben Németh vette be Megyeri Balázs kapuját (4-1), majd Dzsudzsák tévedett minimálisat Dombó kapuja előtt, így a válasz még váratott magára. A 71. percben iskolajátékot vezetett a Loki „apraja-nagyja”, amely stratégia legvégén Bárány volt ismét eredményes, ezzel beállítva az igen impozáns végeredményt: 5-1.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.