Múltidéző épület a város szívében

Az épület felújított külsővel  Fotó: semseykastely.hu

Amikor Balmazújváros központjában sétálok, sosem tudom figyelmen kívül hagyni az impozáns megjelenésű, egykori grófi rezidenciát. A város egyik üde színfoltja a nemrégiben, stílusának megfelelően felújított Semsey Kastély. Szépségével kitűnik a városi szürkeségből, és vonzza a tekinteteket.

A klasszicista stílusban épült kastély falai az évszázadok során sok mindennek voltak már tanúi: például az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végén először sebesült magyar honvédeket ápoltak itt, majd muszka tiszteket szállásoltak el.

Balmazújvárost 1753-ban Mária Terézia Andrássy Zsigmondnak adományozta, ennélfogva a településen először a siklósi Andrássy család építetett kastélyokat. Miután 1794-ben Zsigmond utolsó fia is örökös nélkül halt meg, a család férfiágon kihalt, a birtok pedig visszaszállt a koronára. Négy évvel később I. Ferenc király Semsey Andrásnak adományozta a területet, aki 1805-re elkészült az új kastéllyal és a hozzá tartozó kerttel.

Az épületet a XIX. század végéig a Semsey család lakta, ezt követően berendezve állt ugyan, de csak egy-egy vadászat alkalmával használták. Az utolsó Semsey családból származó tulajdonosa Semsey András Andor volt, aki 1941-től Argentínában élt. 1944-től deportáló helyként szolgált a kúria, majd a háború után államosították. A II. világháborút követő időkben otthont adott kovácsműhelynek, kultúrháznak, könyvesboltnak, OTP-fióknak, és ÁFÉSZ-bútorboltnak is. 2004-től üresen, elhagyatottan állt. Azonban 1 évvel később Balmazújváros Város Önkormányzata visszavásárolta az épületet az ÁFÉSZ-tól. A romos kastélyt (amely egy 1992. május 15-én hatályba lépő kormányrendelet alapján műemlékké lett nyilvánítva), 2012-13-ban felújították, homlokzatára felkerült a Semsey család grófi címere.

A kastély felújítása óta otthont adott már többek között Hollóházi-, Zsolnay-, Medgyessy-, rádiótörténeti-, Rembrandt-, Munkácsy- és Picasso-kiállításnak is. Mindemellett napjainkban az ide látogatók a Semsey Andor Múzeum állandó kiállításán, egy hangulatos séta keretein belül megismerkedhetnek a település múltjával és híres szülötteinek (köztük Veres Péter, Soós Imre) életével, illetve a Semsey család történetével.

Többször volt már szerencsém belülről is megtekinteni az épületet. Falai között sétálva az ember úgy érzi, mintha egy időutazáson venne részt. A patinás épület minden apró részlete, a vörös szőnyeggel borított lépcsősor, a gyönyörű csillárok, a tágas rendezvényterem, mind-mind a múltat idézik.

Érdemes néhány szót ejteni még a névadó család legismertebb tagjáról is, Gróf Semsey Andorról, akinek nevét sokan ismerik a településen. Múzeumot és utcát is neveztek el róla. Apja halála után, 1856-ban jókora földbirtokot örökölt sok adósággal, Balmazújváros területén, ám hamar rá kellett jönnie, hogy a mezőgazdaság nem igazán az ő világa. Így 1866-ban a megörökölt földjeit bérbe adta, és Budapestre költözött. Ezután minden figyelme a természettudományokra irányult, kiváltképp az ásványtanra. Habár a Lichtschein, Bleyer és Fürst nevű bérlőknek bérbe adott birtokai óriási bevételt biztosítottak, ő azok közé a kevesek közé tartozott, akiket nem szédített meg a gazdagság.

Hatalmas vagyona ellenére szerény életet élt. Így jövedelmei teljes egészét a magyar tudományos élet támogatására tudta fordítani.  Megvásárolt jó néhány ásvány- és kőzetgyűjteményt, majd a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Földtani Intézetnek adományozta. 1878-ban anyagi fedezetet nyújtott a Fővárosi Állat- és Növénykert madárházának felépítéshez. Támogatta Hermann Ottó kutatásait és kutatóútjait, illetve Eötvös Lóránd torziós inga és a földmágnesesség-mérési kísérletsorozatát. Tetemes összeget ajánlott fel az önálló Magyar Állami Földtani Intézet felépítésére és működtetésére. A kiegyezést követő „boldog békeidők” egyik legnagyobb mecénása volt, azonban neve még ma is sokak számára ismeretlen.

Petrovics Kata

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.