„Egy mágus sosem késik. És korán se jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor akar.” – mi volna, ha a klasszikus Gyűrűk Ura-idézetben a „mágus” kifejezést kicserélnénk arra, hogy „troli”?
Mit mondhatnék? Rendszeres DKV-közlekedőként nem jelenthetem ki, hogy a cívisváros tömegközlekedése megközelíti azt a színvonalat, amellyel nagyjából meg lennénk elégedve. Az elszabadult jegy- és bérletárak már önmagukban sem tükrözik azt, hogy minőségi szolgáltatásban volna részünk. A rendszeres késés, járatkimaradás pedig mindennapos mind a villamosvonalon, mind troliviszonylatban, vagy a buszútvonalakon.
Persze, érthető, hogy mindenki rezsit csökkent, mert csaknem fél évtized alatt a sokadik inflációra foghatjuk rá, hogy muszáj valamiképpen közbeavatkozni, mégis, a második fővárosnak tartott Debrecenben most olyan tömegközlekedési reform „következik”, amelyet nem csupán nyögni fogunk, de könnyedén lehet, hogy az egyébként is kaotikus közösségi közlekedési rendszer gyökerestül fog a feje tetejére állni. Nem szeretnék minden egyes járatba részletesen belemenni, engedjék meg a tisztelt olvasók, hogy csak néhány olyat emeljek majd ki, amelyekről rendszeresen személyesen is tapasztalom, hogy kiszámíthatóságuk egész egyszerűen nem létezik. Az 1-es és 2-es villamosok munkanapi menetrendjének és érkezési idejének csaknem duplájára emelkedése talán a legszembetűnőbb, hiszen a kötöttpályás városi vasút hellyel-közzel még pontosan is közlekedik, és könnyedén eljuthatunk vele a-ból b-be. Sokkal inkább katasztrofális kilátásokat tartogat számunkra például a trolibuszok menetrendváltozása.
Ami azt illeti, sosem számítok pontos érkezésre, ha a trolikat veszem igénybe, hiszen hiába vagyok ott a megállóban negyedórával a kiírt időpont előtt, a késés miatt jó eséllyel alapvetően is várhatok még plusz 15-20 percet. No, de kérem… a 3, 3A esetében a 15-ről 30 percre emelkedett JÓSOLT várakozási idő lehetséges következménye: álljon kint a szerencsétlen a hidegben november 14-től már jó 40 perccel a busz érkezése előtt, hogy könnyedén odajusson, ahova csupán (teszem azt) az az egyetlen járat képes eljuttatni? Beláthatjuk, hogy ez kellőképpen abszurd helyzet. Épp úgy, mint a január 1-től esedékes villamospótlós megoldásnak. Nem maga az ötlet érdekes, hanem a járművek műszaki állapotából fakadó kétségek. Alighanem a lyukas Volvok lesznek az egyetlen lehetséges járművek a villamosok helyettesítésére, hiszen feltételezem, a vadonatúj, büszkén forgalomba állított Mercedesek, elektromos buszok nem fognak villamospótló szerepet ellátni. Mindez pedig „optimalizált” jelzővel történik.
Az optimálistól már az eredeti is messze állt sajnos, talán inkább kissé utópisztikus az elképzelés. A rezsi csökken, a bérletár nő. No, de ami késik, nem múlik… egyszer majd csak jön az a busz. Csak nehogy akkor már késő legyen…
Barna Marci
Új hozzászólás