Tóth Pistát nem virgonckodások, kerge birka ugrándozások okán keresztelték Kabócára. Tulajdonképpen a Bice-bóca név jobban illene testi állapotához, baleset miatt rövidült jobb lába miatti erős bicegéséhez. Mankóra kényszerült. Hajléktalan. Kukázik. Az egyik mankójával szemetes konténerekben turkál, a másikkal támaszkodik. A keze ügyében tartott hegyes végű bottal szúrja meg a kiszemelt értéket, és emeli ki a bűzlő kupacból. Zsákmányait nejlonszatyrokba szortírozza.
Délutánonként elbiceg a boltba, beváltja az üvegeket, majd elbuszozik a városszéli megrendelőhöz, ahol leadja a disznóknak gyűjtött száraz kenyeret. Az így keresett forintokból kenyeret vesz és bort. Ha az eladók nem elég éberek, elemel egy-egy „kétdekás”-t. Akkor jó napja van. Üres gyomorra nem iszik, mert néhány éve gyomorfekély kezdte ki az egészségét. Orvosnál ugyan nem járt, de kitapasztalta emésztőszervei működését, és felismerte, ha rendszeresen eszik, akkor kevésbé fáj a gyomra. Ha van valami a bendőben, magába szívja bort, nem vágja annyira fejbe. Két-három lityit szinte egy húzásra megissza. Sokkoló ivásnak hívja. A hamarjában legurított mennyiség fejbe vágja, gyorsan kétvállra fekteti a részegek megzavarhatatlan mély álma. „Kómás” állapotában nem érzi gyomra sajgását, és néha még szépet is álmodik – ha hagyják. Csak úgy szórakozás gyanánt fiatalok verik, sorstársai lopják. Ritka a nyugodt éjszaka.
Azt mondja, hogy ő klasszikus hajléktalan. Nem kéreget, nem dolgozik a koldusmaffiának. Nem jár hajléktalanszállóra. Ott alszik, ahol az este éri. Úgy elvan magának. Meddig?
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás