Újra vár a balatoni nyár… sajnos egyre inkább feltételekkel, lemondásokkal. Hol van már az a szép, régi magyar tenger?
Vizeink száradnak, kisebb tavak, folyók, a Tisza, a Duna és a Velencei-tó után a Balatont is elérte a súlyos csapás. Homokdűnék ütötték fel a fejüket, a horgászat lehetősége jócskán csappant, a magyar tenger partot mosó kék vizét felváltották az elpusztult halak, az álló csapadékvizet, a vízszint pedig már-már siralmas méretekre csökkent. Amolyan lábmosó-szerűre apadt. Idén is a Balatonnál nyaraltunk, megannyi új tapasztalatot, élményt szerezve.
Siófok, a Balaton buliközpontja. Éttermek, italmérő egységek, vurstlik és miegymás. Ja, meg strandok. Hát igen, a strandok… ami azt illeti, a városi életben aligha észrevehető a Balaton keserves látványának és állapotának hatása. Az árak minimálisan emelkedtek, egy lángost még mindig elfogyaszthatunk 1800-2000 forintos összegmagasságban, ezres környékén mérik a fél liter sört, habár egy hangulatjavító shotért már borsos ezreseket is kifizethetünk. Ez utóbbi persze teljesen luxusprobléma, hiszen nélküle is jól érezheti magát az ember. Egy átlagos belépő kétezer forint környékén mozog, habár Siófokra többnyire nem feltétlenül múzeumtúrára érkezik az ember. A szállásunk tökéletesen rendben volt, a három éjszakáért kifizetett, összesen „százas” fejében tökéletesen tiszta szobát kaptunk, meglepően nagy fürdővel, főzési lehetőséggel, felszerelt konyhával, kiváló televízióval, kényelmes ágyakkal, meg egy erkéllyel, amelyet többnyire nagylelkűen az éppen rajtunk jót röhögő árvaszúnyog-rajoknak ajánlottunk fel.
És egy jó negyven kilóméterrel nyugatabbra, ugyancsak a Déli parton. Balatonboglár, a magyar kézilabda-utánpótlásképzés bölcsője. Ja, és csak úgy mellékesen, az augusztusi élet egyik origója. A szállás pazar, a terasz közvetlenül a – jelenleg többnyire iszapos – part mellett található, mindössze félpercnyi sétára a városközponttól. Persze a lényeg most következik, ami épp a városközpontban zajlik. Embertömeg, kirakodók, hazai húzónevekkel tarkított INGYENES koncertek, megannyi gasztronómiai élmény, étel-ital, ameddig a szem ellát, portékák, kézműves termékek. Ez a Boglári Szüreti Fesztivál, csaknem öt teljes napon keresztül, ennek keretein belül pedig az Államalapítás ünnepét is kiemelt rendezvényen, tűzijátékkal, fényshowval ülheti meg helyi és nyaraló egyaránt. Egy kisváros nyüzsgésének lexikoni példája. Persze a szúnyogok itt sem hagytak békén, de ez most kifejezetten csak járulékos helyzet, a lényegen nem változtat. Élmények követték egymást, esti séták, pihenés, fürdőzés és óriási beszélgetések színesítették a nyaralást. Nagyvárosokat megszégyenítő program- és szórakozási lehetőségekkel kecsegtetett a mintegy hatezer lakosú település. A borok minőségét persze meg kell fizetni, és az árucikkek sincsenek ingyen, de oly mértékben, hogy egy-egy emléktárgyat igazán megengedhet magának az itt üdülő. A Gömbkilátó nyújtotta élmény maga az eufória, panorámával, kiegészítő tájékoztatókkal és a Balaton minden szépségével. A hozzá tartozó Magasösvény pedig egyenesen felüdülés a magas lombok között, a természetismereti játékokkal, érdekességekkel, és persze ugyancsak a felülmúlhatatlan kilátással.
A Boglárral gyakorlatilag egybeforrt Balatonlelle már csendesebb, korántsem kisebb lelkesedéssel lélegző partszakasza sem ígért a levegőbe. Kirakodók, minőségi éttermek, kedves kiszolgálással és vendégbarát árakkal várják évről-évre a balatoni vakációk szerelmeseit.
Az idén 180 esztendős BAHART jóvoltából több északi települést is megtekintettünk, valamint a mélyen tisztelt MÁV kocsijaiban is utaztunk, de most essen szó az előbbiről! A vonatos túra a múzeumokban bővelkedő, festői Keszthelyre vezetett, ahol, hogy is mondjam, a múzeumok, amelyek a válogatott kínzási módszerektől a játéktörténelemig és a Tüskevárig szinte mindent lélegzetelállító hitelességgel bemutatnak, bár csodálatosak, és látogatóbarátak, a helyi vendégszeretet meglepően nem a legszívélyesebb, legyen szó arrogáns útbaigazításról vagy közönyös kiszolgálásról. Hogy az „ingázásról” érzelmesebbet is mondjak, csak annyit említhetek, hogy bár tragédiák történtek errefelé, mégis velünk él olyan nagyságok szelleme mint József Attila vagy Latinovits Zoltán.
A Balatoni Hajózási RT. a legújabb katamaránokkal, kompokkal sétahajókkal és rendezvényhajókkal egyaránt méltán vállalkozik arra, hogy nyaralók ezreit-tízezreit szállítmányozzák. A mi utunk Tihanyba és Badacsonyba vezetett a vízen keresztül. Tihanyról nem lehet elég ódát zengeni látképével, a visszhanggal, Kolodko Mihály szobrászművész miniszobrával, Gombóc Artúrral és a levendulával minden mennyiségben. A sétálóutca maga a magyar hagyományok megtestesítője, prímásokkal az étteremben, kézműves portékákkal, paprikával. És mindennel, ami hazai. Az apátság pedig fennen hirdeti, áll még a keresztény Magyarország. E ponton jegyezném meg, hogy már magába a templomba való megjegyzés is busás áron testál, az Isten házába pedig talán mégiscsak ildomos volna az imára betérőket jó szívvel fogadni, még, ha Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen… a múzeumterület már más tészta.
És, hát Badacsony. Igen. A szép Badacsony. Ha őszinte szeretnék lenni, azt mondom, ezt nem lehet leírni, ezt látni kell. Mégis megpróbálom. A magyar borok krémjének otthona. Csodálatos pincékkel, borteraszokkal, és elmondhatatlanul káprázatos kilátással, ahol visszatündököl, ránk ragyog az a csodálatos kék szem, amelyet úgy hívunk, Balaton.
Milyen igaza volt a tragikus sorsú költőlegendának: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…”. Ellenben az, aki mindezt látja és megcsodálja, tudja – ez Magyarország.
Barna Marci
Új hozzászólás