Parázs finálé

Zúz a Scooter

Befejeződött a Campus Fesztivál 2026-os forgataga. A második két napra a külföldi nagyágyúk is befutottak.

Pénteken némileg kegyesebb arcát mutatta az időjárás, a nagyerdei fesztiválozók pedig meg is mutatták, hogy Debrecen igenis szeret élni és bulizni. A hazai könnyűzenei élvonal széles és színes palettája továbbra sem apadt ki a nyitányt követően. A Bagossy Brothers Company után a szüntelen energiával rendelkező Rúzsa Magdolna sem hazudtolta meg önmagát, és jókora bulit csinált a nagyszínpadon. A helyi gyökerű sztárok közül Nagy Bogi és Dánielfy is emelte a színvonalat, pódiumra lépett Mehringer, a Soulwave, akusztikus szólamokat pengetett a Halott Pénz frontembere, Járai Márk, valamint ikonikus slágereit megszólaltatta a KFT, a NOX és többek között a Road is. Mire pedig elbújt a nap, pult mögé állt a rendezvény egyik legnagyobb neve, a barátságos holland lemezlovas Armin van Buuren. Az elektronikus színpadokon a hazai dj-felhozatal képviselői jóvoltából hajnalig szólt a zene.

Szombaton kiemelkedő érdeklődés övezte a fesztivált, hiszen a bejelentett napi fellépők alapján mindenképpen komoly fináléra készülhettünk. Noha eleinte némileg kevesebben voltak a vártnál egyes húzónevek beállása idején, a legtöbb esetben kellemesen is csalódnunk kellett. Manuel, ValMar, 30Y, LilFrakk - csak néhány név a nagyok listájából. Fluor felidézte gyerekkorunk kedvelt pop-hiphop hitjeit, népes közönségétől kérdezte: Mizu?

A Metal Sheet Nagyszínpadon a Halott Pénz a már jól megszokott színvonalat prezentálta, s nem mondhattuk, hogy „Élnünk kellett volna…”, mert ezen a koncerten biztosan éltünk. Épp úgy, mint a záróikon, német Scooter technodallamait hallván, amelyek generációs legendákat szállítottak a cívisvárosba. A nagyszínpad eztán magányosan elcsendesült, nem úgy a Campus Fesztivál többi pódiuma, ahol hajnalig búcsúztathattuk az idei parádét, különböző dallamokkal, talpalávalókkal.

Idénre is kijutott „hidegből-melegből”, jövőre újra itt!

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.