A debreceni Szegedi István a harmadik

Budapest, 2014. március 21., (MTI) - Átadták pénteken az Astellas-díj - Az Év Orvosa 2013 pályázat elismeréseit orvosszakmai kategóriákban és a közönség szavazatai alapján.A 2013-as Astellas-díj - Az év orvosa pályázat közönségjelöltjei közül a korábbi díjazottakból álló zsűri által felállított rangsor és az internetes közönségszavazás összesített eredménye alapján a legmagasabb pontszámot Kelemen Edit kecskeméti csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, a Bács-Kiskun Megyei Kórház részlegvezető főorvosa kapta, így ő vehette át az idei Astellas-közönségdíjat.A második helyen Simonka Zsolt szegedi sebész szakorvos, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának egyetemi tanársegéde végzett, a harmadik Szegedi István debreceni gyermekonkológus és -hematológus, a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájának egyetemi docense lett.

Az Astellas-díj - Az év orvosa pályázat szakmai jelöltjeit öt kategóriában díjazták.

Az orvosi diagnosztikai szakterületeken Sápi Zoltán patológus professzor, a Semmelweis Egyetem I. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének egyetemi tanára bizonyult a legjobbnak. A sebészeti jellegű szakterületen a legjobbnak Turcsányi István ortopéd sebészt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főorvosának ítélték a díjat. Konzervatív orvosi szakterületek kategóriában az első helyre Rókusz László belgyógyász-infektológus professzor, a Honvédkórház főorvosa, címzetes egyetemi tanára került. A rehabilitációs és krónikus ellátás szakterületen Benyó Gábor gyermekonkológus és -hematológus főorvos, a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház orvos igazgatója vehette át az Astelleas-díjat, míg az idei pályázat újdonságaként bevezetett klinikai csecsemő- és gyermekgyógyászat szakterület nyertese Reusz György gyermek nefrológus professzor, a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinika részlegvezető egyetemi tanára lett.

Astellas-különdíjat kaptak a Bátor Tábor Alapítvány vezetői a nagybeteg gyermekek és családjaik részére szervezett élményterápiás táborok szervezésével kifejtett áldozatos munkájukért, és a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház a krónikus gyermekbetegek ellátása, valamint a gyermekhospice és -palliatív munka széleskörű szakmai és társadalmi megismertetése terén megtapasztalt áldozatvállalásáért és úttörő szerepéért.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.