Semmi sem szent

Autóbontó

Arany János: Fülemile c. versében perre ment Péter és Pál, mert képtelennek bizonyultak eldönteni, hogy a Pál fájának, Péter kertjébe átnyúló ágán billegő, énekelő fülemüle hangja kit illet.

A hétköznapok prózaibb szomszédviszályokat produkálnak. Kivagyiság, nemtörődömség, vagy bosszantás gyanánt keserítik a szomszédok életét. Sokan gondolják úgy, hogy amit a telkén vagy előtte tesznek, az magánügy, nem tartozik senkire, miközben a körülötte élők véleménye szöges ellentétes, mivelhogy ők kárvallottjai a privátnak minősített megnyilvánulásoknak. Sokkal többen vannak, tehát ha valamit helytelenítenek, annak van alapja. Paneltömbben tökig tekert hangerősítőből bömbölő lagzilajcsis rock sokak idegeit megviseli. A lekozmált tej füstjét, bűzét a lépcsőházba kiszellőztetni megint nem emberbaráti cselekedet. Éjszaka közepén teli torokból magyar nótát kornyikáló részeg hamis hangja lincshangulatot gerjeszt.

A történet szereplője Debrecenben kertes házat és autószerelő műhelyet épített. A telekhatáron szabálytalanul emelt négy méteres kerítést. Az alapásáskor elvágta a szomszéd közeli szőlőtőkéinek gyökereit, ennek következtében azok hamar elszáradtak. A magas „várfal” elvette a napfényt a gyümölcsfáktól, amelyeknek szintén enyészet lett a sorsuk. A szomszéd fáinak átnyúló ágait öntörvényűen vágja le, dobja át a tulajdonos ingatlanjára. A kerítés tetejére rögzített cserepekről az esővíz a szomszéd kertjébe csorog. A kerítésen fúrt lyukon csövet vezetett át, aminek segítségével az udvarán összegyűlt csapadékot vezette volna a másik lakó udvarára. Emeletes házát is a telekhatárra építette, újabb gyümölcsfák pusztulását idézve elő. A javításra váró gépjárművek az utcán sorakoznak, gyakran eltorlaszolva a szomszédok tulajdonaikhoz jutását. A szerelőműhelybe a beteg autók csak tisztán hajthatnak be. A beérkező járgányokat a műhely előtti füves közterületen mossák le, magasnyomású levegővel a motortérből fújják ki a port, a megdermedt olajat. Ugyanott ejtik meg az olaj- és fagyálló cserét. A szerelőműhely padlójára csorgatott szutykos levet is az utcára vezeti ki. A környéken lakók odatévedő macskáira légpuskával lő. Vasárnaponként, amikor az egész héten dolgozó ember végre pihenhetne, erőgépeivel dolgozik. Rászól azokra, akik füvet nyírnak, aztán hajnali hatkor bömbölteti fűkaszáját, mondván, csak akkor ér rá. Ha szóvá teszik közösségellenes magatartását, a megszólítókat pökhendien osztja ki:

- Ha nem tetszik, el lehet költözni!

Érlelődik a környékbeliek összefogása. Törvényes eszközökkel nem értek el eredményt. Az építési hatóságnak hiába jelezték a szabálytalan építkezést, megoldásokat, nem történt semmi. A rendszeres környezetszennyezésről értesítették a közterület felügyeletet. Süket fülekre találtak. A polgármesteri hivatal sem sietett segítségükre.

A lakók megleckéztetésre készülnek. Ha a renitens autószerelőnek nem tetszene (mert garantáltan nem fog), kész a lakók válasza:

- Ha nem tetszik, el lehet költözni!

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.