A történet igaz. Nem rasszizmus, előítélet íratja velem. Ez a való világ. Egy biztonsági őr ismerősöm mesélte.
Huszonhárom évig egy helyen, marósként dolgoztam. Négy évvel ezelőtt létszámleépítés volt a cégnél. Elbocsátottak. Új munkahelyet kerestem. Kapóra jött egy biztonsági őr tanfolyam, amit elvégeztem. A tanulás szervezői állták ígéretüket és munkát biztosítottak. Munka mellett tettem le a fegyvervizsgát, így fegyveres őrzésre is beoszthattak. Több pénzzel jár.
Sokan, akik hasonló munkát végeznek, agresszíven viselkednek, hogy a kötekedőkkel szemben tekintélyt szerezzenek. Én mindig csendes voltam, igyekeztem balhé nélkül megoldani a problémákat. Soha nem vesztettem.
Önbizalmam, önuralmam növelésére karatézni kezdtem. Este egy edzésről hazafelé tartva, a Nagyállomáson várakozva, közeledett felém egy népes cigánycsalád. Az asszony odaszólt nekem:
- Mi van, mit nézel? Nem láttál még fekete embert?
Érkezett a férje is:
- Na, ez az, aki stírol? - de többet nem szólt, nem várt a válaszomra, hanem teljes erővel pofon vágott. Én meg se rendültem. Nem ütöttem vissza. Erre gondolhatta, hogy én egy gyáva kukac vagyok. Láthatóan készült a következő hirigre. Úgy gondolta, ha belead apait-anyait, akkor letaglózhat. Nekifutásból rúgott. Én továbbra sem mozdultam. Ez a magatartás elbizonytalanította és futásnak eredt, a pereputty utána. Ezzel vége is lett az inzultusnak. Felszálltam a vonatra és hazautaztam. Nem szóltam a rendőröknek. Minek? Egyedül voltam, ők meg nyolcan. Nem hittek volna nekem. Egy állítás nyolc tagadás.
A történet után biztos van, aki gyávának gondol. Én mindössze csak számoltam a következményekkel. Egy ütéssel és rúgással megúsztam a dolgot. Ha leállok kakaskodni, győz a létszámfölény. Az önuralmamra büszke vagyok, de a lelkem sérült. Debrecenben büntetlenül lehet embert ütni, rúgni.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás