Ünnepségre készültek, lázas izgalommal, csillogó szemekkel, boldog kacagással. Mint ott kint, a másik világban, ahonnan érkeztem. Fényképezni jöttem a sérült gyerekek óvodájába csöndes félelemmel, melyet lassan oldani látszott a sok-sok nevetés. A kicsiny járókeretek, botok, kerekes székek között rám mosolygott egy különös világ.
Hány féle sors, hány féle fájdalom! Ami a kinti világban játék és gondtalan öröm, itt bent mindennapi kemény munka, feladat és küzdelem. Küzdelem olyasmiért, ami odakint természetes. Ilyen gondolatok jártak a fejemben közöttük újra és újra rácsodálkozva az önfeledt nevetésre, a huncut mosolyokra, a vidám szempárokra. Az érzéseiken, létükön merengtem. Vajon milyen szemmel nézik a világot? Vajon hogy látják önmagukat, másokat, a korlátaikat, a nehézségeiket?
Még vártunk valakire, hogy elkezdődhessen a műsor. Jön már, itt jön – kiáltottak innen-onnan. Egy szőke fürtös kisfiú érkezett két kicsiny botjára támaszkodva sietősen. – Bocsánat, bocsánat! Itt vagyok! – mögötte egy idős hölgy, talán a nagymama mosolygott. – Megszületett a kistestvérem! Ma reggel! Kistestvérem született!! – kiáltotta sugárzó arccal. – A gyerekek elindultak felé. Ki bottal, ki kerekes székkel, kerettel, vagy sántikálva. Körbe fogták, vele örültek. Vártam, hogy záporoznak majd a kérdések: kisfiú? kislány? szőke? barna? De a gyermekszájakból csak egyetlen kérdés hangzott el aggódóan a boldog kisfiú felé: Egészséges?
Bús Anikó
(A szerző eddig megjelent mindhárom kötete megrendelhető a következő emal címen: ndh@naturaldoctor.hu)
Új hozzászólás