Juli néni gyilkos tette

Juli néni teste évek óta földben pihen. Becsületesen leélt életének végére került szégyenfolt. A törvénnyel soha nem került összeütközésbe. A szabályokat tisztelte, betartotta.

Évtizedeken keresztül bábaként segítette világra a jövő nemzedékének egyedeit. Áldásos tevékenységét szülőfalujában végezte. Nyugdíjba vonulása után lányával és vejével Debrecenbe költözött.

Élete végén bűnt követett el. A kilencvenes évek elején betelt nála a pohár. Sokévnyi embertelen, megalázó szenvedés ért véget, amikor mángorlóval számtalanszor sújtott vejére. A szakértők szerint az áldozatot rengeteg és jelentős erejű ütés érte. A vérből még a plafonra is fröccsent.

Bűnesetek kapcsán ritkán vizsgálják az érzelmi, szociális hátteret, pedig Juli néni esetében tanulságos tényekre derült volna fény.

Veje, Pali az „ördög bibliája” rabjaként töltötte idejét. Az italt sem vetette meg. A kettő együtt veszélyes kombináció egy ember életében. Ha nem volt pénze, anyósától kért, hol szép szóval, hol ütlegeléssel. Ez így ment éveken keresztül. Férjükre felesége és gyermekei sem tudtak hatni, az élte kicsapongó, pénzpazarló életét, miközben családja nélkülözött.

Azon a végzetes napon Juli néni türelme végére ért. Pali újból kért. Az asszony elhatározta, bármi történik, többet nem ad. A veje először szépen kérte, majd egyre durvábban. Szó szót követett, de az idős nő hajthatatlan maradt. A merev visszautasítástól feldühödő ember az asztalról felkapott mángorlófával az anyósra sújtott. Jó reflexeinek köszönhetően az idős hölgy kitért az ütés elől. A férfi az elvétett sújtás lendületétől kiejtette a gyilkolásra szánt fát.

Juli néni felkapta és ütött…, sokszor.

Eszébe jutott Pali kedvenc nótája: „Ha meghalok, nagy vízbe tegyetek,/ A testemet a nagy halak egyék meg,/ Csontjaimat a hullámok ringassák,/ Odahaza, ha akarják, csak sirassák.” Gondolta, ez lehet veje végrendelete.

Lányát hívta segítségül. Az élettelen testet ketten cipelték a kocsihoz. Lánya, Irén vállalta a szállítást. Beült a Wartburgba és a Keleti-főcsatorna felé indult. Nem ért a célig, mert rendőrök állították meg. Eredetileg ellenőrizni akartak, de az egyik egyenruhás felismerte Irént. Ismerősök lévén, beszélgetni kezdtek, de a rendőrnek hamar feltűnt a lány idegessége. Átvizsgálta a kocsit.

Juli nénit letartóztatták. Lánya szabadlábon védekezhetett, mert két gyermekét kellett ellátnia.

Juli nénit elítélték, de büntetését három év próbaidőre felfüggesztették.

Az ítélet után a szomszédok azt kezdték suttogni, hogy nem is a néni volt a tettes, csak magára vállalta, lánya jövőjét kívánva egyengetni önfeláldozásával.

Az igazság már soha nem fog kiderülni.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.