Olvasmány

Hazánkban másfél millió ember él mélyszegénységben. Különböző okok miatt jutottak e kilátástalan helyzetbe. Az okok kutatása nem ennek az írásnak a feladata. Az alábbi eset csak egy adalék a szegénység mély bugyrainak történéseiből.

Az ünnepek és a meglehetősen hosszúra nyújtott téli szünet (ami alapjában nem baj) után az iskolában lassan visszarázódott szokásos rend, az órarend szerinti tanítások, foglalkozások hétről-hétre ismétlődő sora.

Bementem a kocsmába. Törzstag vagyok. Leltári számom is van. Ott vagyok minden leltározásnál. Nem venném szívemre, ha a tulajnak leltárhiánya lenne. Ha meghalok, leírhat amortizációként.

Karácsony, szabadság, ünnepi hangulat (?)

Érdekes és fontos momentuma a csoport életének, amikor valamelyik nevelt szabadul. Mert letelik a reá kirótt büntetés, mert szabadsága is van, mert jól viselkedett, ezért kedvezményt kap. A végeredményt tekintve mindegy, hogy milyen módon, de kapun kívülre távozhat. És elméletileg vissza sem kell jönnie. Aki volt katona, az talán ismeri az érzést, a visszaszámlálás érzését. De hogy máshoz is hasonlítsam: olyan örömteli esemény ez, amit nagyon vár annak alanya és mentől közelebb van az esemény, annál lassabban telik bekövetkeztéig az idő.

Naponta ugyanazon az útvonalon, nagyjából ugyanabban az időpontban járt felénk. Kukázik. Alacsony, töpörödött, meghatározhatatlan korú férfi. Ruhája merő mocsok, cafrangokban lötyög rajta. Arca összetörve, tele plezúrokkal, véraláfutásokkal. Zsebéből műanyag kólásflakon kandikál ki. Tartalma vinkó.