(ünnepi történet a 70-es évekből)
Hajnali három volt, amikor apám meg Sejkovszky az üres hordókat meg a kifőtt negyven liter, ötvenöt fokos pálinkát felrakták az utánfutóra. A Skoda 100-as egyesbe kapcsolt, és lépésben kerülte ki a hatalmas pocsolyát, ami a martinkai pálinkafőző udvarát ékesítette.
A cefréjüket főzető emberek mindig megvárták a lepárlás végét, mert becsület ide vagy oda, akkor voltak nyugton, ha a saját szemük előtt csepegett ki házi pálinkájuk.
- Bizony, maholnap itt a karácsony - törte meg a csendet apám.
- Én, a karácsonyt nem sokba nézem. Felesleges pénzköltés az egész – válaszolt Sejkovszky –, de a gyerkőcök miatt meg kell tartani. Mondjuk, én profin megoldottam a dolgot – folytatta nevetve Sejkovszky. - Két éve a lengyel piacon vettem egy műfenyőt. Körülbelül egy méter magas. Szépen feldíszítettem gömbökkel, csúcsdísszel, meg minden hóbelevanccal. Amikor vége a cirkusznak, ráterítek egy nagy nejlon zsákot, és felrakom úgy, ahogy van a padra. Én azóta nem kínlódok a díszítéssel, csak lekapom a padról a kész fát, és indulhat a karácsony. A szaloncukrot egy jénai tálba rakom, és odahelyezem a fa alá. Csak nem fogok még az akasztókkal is bajlódni!
- Tudom Ferikém -, mondta apámhoz fordulva, s közben a fejéhez tartott mutatóujjával félre nem érthető mozdulatot tett -, a hagyománytisztelet egyenlő a maradisággal. A korral haladni kell.
Apám úgy érezte, hogy a háta közepébe egy nagy kést döftek, és azt erősen csavarják balról jobbra. Neki ilyet mondani!? Egész évben az adventért élt.
Több napba került, amíg karácsony előtt, a várost bejárva kiválasztotta a legformásabb, legfrissebb fenyőt. Huszonnegyedike délelőttjén apám a kovácsoltvas talpba faragta a fát. Ilyenkor kőműves ingát, és vízmértéket is használt. Elvégre nem állhatott ferdén a fa.
Sejkovszky hülyeségeket beszél. Hát mire való a szeretet ünnepe, ha egyes családoknál így elgagyisodik!? Mindezt persze magában gondolta apám. Ezen azonnal változtatni kell! Apámnak még halvány fogalma sem volt azzal kapcsolatosan, hogyan fogja – vasutas nyelven szólva – a hagyományok régi vágányára visszaugrasztani a Sejkovszky család ízlésvilágának kisiklott vasparipáját. Egy biztos, valamit tenni fog. Elvégre az orra előtt zajló égi jelekből ítélve itt a karácsony!
Apám a reggeli kávéja mellé anyám mindig szervírozta az aznapi, friss újságot is.
A Hajdú-bihari Napló aranyvasárnapi számában közvetlen a tyúkpiaci árak alatt a következő ünnepi cikk volt olvasható:
Betlehemezés
„A betlehemezés az adventi és a karácsonyi idő legismertebb néphagyománya. Ez a dramatikus játék, Jézus születését eleveníti fel. A betlehemes játék kötelező szereplői: Mária, József, Jézus, angyalok és a pásztorok. A kellékek közül legfontosabb a jászol és a templom és a Betlehembe vezető csillag. Az egyik legelterjedtebb játék az, amikor a gazdag Heródes nem ad szállást a szent családnak, és ők továbbvándorolnak, hogy menedéket keressenek…”
- Hát ez az! - csapott a homlokára apám. - Szenteste betlehemi játékot adok elő nekik!
Azt még nem tudta, kivel és mi módon, de abban biztos volt, hogy megcsinálja. Elvégre mi mást játszhatna el, ha egyszer itt a karácsony.
Csőteleki Lajosról az a hír járta a Bagolyvárban, hogy erős alkoholfüggősége miatt két fél Hubertusért meg egy korsó sörért bármit elvállalt. Úgy tisztességes, ha egy picit pontosítunk a dolgon. Voltak azért határok, amit a harmincnégy éves, ifjabb Csőteleki Lajos soha nem lépne át.
Apám pedig ezeket a határokat piszkálta, amikor kocsmaasztalra helyezte az előbb kikért kört. A Bagolyvárban ketten voltak, apám mégis suttogott.
- Lajoskám, volna ma estére egy kis feladat. Na, de ne gondolj semmi komolyra, sőt…
- veregette meg a Lajos vállát apám.
- Szóval, Lajoskám, be kéne öltöznöd nőnek egy félórára - nyögte ki keservesen a lényeget apám.
Az álmos, Charles Bronsonra hasonlító figura tekintete ebben a pillanatban megelevenedett, ellökte magától az asztalt, és felugrott.
- Azt, aztán már soha! Mit képzel Feri bátyám, kiszekálnak a bőrömből, a nem létező „homokszexualitásom” miatt! Nem is gondoltam, hogy maga is azokhoz tartozik! – és a fejét kissé jobbra rántotta a háborgó Csőteleki.
Valahol Csőtelekinek igazat kellett adnunk. A Homokkert névvel ellentétben, az itt élő emberek erősen konzervatívok voltak, és abszolúte nem tolerálták a másságot. Apám ezt jól tudta, ezért, próbálta más irányból megközelíteni a dolgot.
- Lajos, Lajos, biztos játszottál te is az óvodában papás-mamást! Hát, ez sem más, csak egy kis játék. Ráadásul, nem „olyan” nőnek, - a „nem olyan nőnek” szót egy kicsit megnyomta sokatmondóan apám -, hanem szűz Máriának kellene beöltöznöd, mert amit mi csinálnánk, az egy misztériumi játék. Én ott leszek veled, mint József - és, apám töviről hegyire elmesélte hogyan térítenék meg ők, ketten karácsony szenteste a modernség útjára lépett Sejkovszky családot.
A tervet meghallgatva, Csőteleki kicsit elgondolkodott, miféle „minisztérium” lehet még a dologban, majd hirtelen két tenyérrel vágott rá az asztalra.
- Döntöttem, elvállalom, csak előtte megiszom jó két deci házi pálinkát. Tudja, Feri bátyám, a lámpaláz miatt.
Olyan furcsa volt ez a karácsony! Apám már közvetlen vacsora után meggyújtotta a gyertyákat a fán, ami mintha egy kicsit balra dőlt volna a vaslábazatban. Ahogy jobban szemügyre vettem, a díszítés is kívánt volna még egy kis igazítást. Jézuska is hamar szétszórta a hevenyészetten becsomagolt ajándékait.
Úgy este kilenc lehetett, amikor Lada néniék kertjében találkozott apám meg Csőteleki. Lada néni meg Lada bácsi december végén mindig felutaztak Pestre a gyerekekhez. Apámnak adtak egy kapukulcsot, hogy etesse, meg itassa a lábasjószágot. Ez a kert ideális hely volt az esti akció indítására, mert Lada néniék kertje meg Sejkovszkyéké farral összeért, kerítés a két hátsókert között nemigen volt.
Az öreg már délután áthordta a kellékeket Lada néniék tyúkólja mögé. A nagyszekrényből kilopott patyolat tiszta, vasalt lepedőkből apám pillanatok alatt Csőtelekire olyan „szűzmáriás” ruhát varázsolt. Még a fejére is kötött egyet fejkendő gyanánt. A derekán a fehér vásznat a Simson mopedről leszedett, fekete gumipókkal kötötte össze.
Jászolnak egy kisebb nyúlketrecet fogott be apám, amit széles sárga és zöld krepp-papírral díszített fel. Még egy hajas babát is vett a zsibiben. Ez a szőke alvós baba volt a kis Jézus aznap esti dublőre. A Betlehembe vezető csillag fényét apám NDK-s rúd elemlámpája szolgáltatta. A lámpa elejére Mikulás zacskót erősített fel, befőttes gumival. Bár apám abban nem volt egészen biztos, hogy a betlehemi csillag vörös volt, vagy sárga. Magára munkásruhát húzott, hátára egy hatalmas keretes fűrészt akasztott, így gondolta megszemélyesíteni a történelmi munkásosztály legelső asztalosipari dolgozóját, Józsefet.
Viszonylag hamar átküzdötték magukat a szőlőskert dzsungelén, csak nagy néha a karácsonyi jászol sarka akadt bele a pöszmétebokrok szúrós gallyaiba. Belestek a szobaablakon. Sejkovszky egy üveg sörrel a kezében egy kényelmes fotelből szétvetett lábakkal a tévét bámulta. A két gyerek, Zolika és a kis öccse, Lacika éppen a karácsonyfát próbálták felgyújtani egy égő csillagszóróval. A feleség, Zita a konyhában mosogatott. A terv a következő volt. Bebújnak a disznóólba, ahol Sejkovszky disznók helyett egy pár nyulat tartott. Apám megdobja egy pici kővel a szobaablakot, és amikor a kíváncsi család kinéz (az ablakon), akkor apámék rázendítenek egy vallásos nótára.
A televízió elég hangosan szólt. Biztosan, hogy ez volt az oka, hogy az első három kavics csörrenését az ablakon Sejkovszkyék észre se vették. A negyedik, nagyobbacska követ, ami nagy csörömpöléssel zúzta be a dupla ablakot, már nem lehetett nem észrevenni.
A kitört ablakon keresztül Sejkovszky és Zita bámult rájuk megdöbbent arccal.
Apámék rázendítettek:
„ az Úr egy Fia, - Mária Gyermeke…
Nem volt, ki szállást adjon nékik.
Barmok lehelték rá a meleget,
Nem volt egy pólyája, egyetlen takarója…”
Ekkor érte apámat az első ütés…
Huszonnyolcadika délután volt, amikor a félresikerült hittérítős akció után apám, és Csőteleki először találkozott a Bagolyvárban. Apám, szeme alatti monokli színvilága az eltelt napoknak köszönhetően élénk liláról, szürkészöldre tompult. Csőteleki homloka kissé még érzékeny volt, attól az erős ütéstől, amit menekülés közben a falhoz állított gereblye okozott neki, amibe szándéka ellenére lépett bele. Egy korsó sör mellett nyalogatták sajgó sebeiket, és próbálták megkeresni az ünnepi kudarc valós okát.
- Talán, a választott karakterek megjelenítése nem volt annyira tökéletes – mondta apám elmélázva.
- Vagy a betlehemes vers volt egy kicsit félreérthető – gombolyította a gondolat vékony selyemfonalát apró labdacsba Csőteleki.
- Szevasztok! Kellemes ünnepeket! - Kiáltotta harsányan a kocsmaajtóban álló Sejkovszky. – Vagy legalábbis kellemesebbet, mint nekem volt. Mert képzeljétek – indult el a pulttól, határozott léptekkel apámék asztalához –, milyen tróger világban élünk! – És a mondat végére már le is telepedett apámékhoz.
- Szenteste, úgy fél tíz körül egy sörrel a kezemben döglök a tévé előtt, úgy ahogy egy rendes családapának illik. Zitám éppen az ünnepi vacsora romjait takarította le az asztalról, amikor a tévé melletti dupla ablak szétrobban, és a perzsaszőnyegünkön egy fél tégla landolt. Odarohanok az ablakhoz, és nem hiszitek el, mit látok! Két hippis alak, tudjátok olyanok, akik a világbékét cseszegetik Amerikában, hát éppen az én nyulaimat lopják. Vagy valami ilyesmit akarhattak. Tudjátok, pontosan nem láttam a dolgot, mert esténként elég sötét van az udvar hátsó fertályán. Azért gondoltam, hogy a két szép belga óriásomért jöhettek, mert hoztak magukkal egy olyan furcsán színes nyúlólat is. Profi csibészek lehettek, mert álcázásképpen fehér ruhába öltöztek, hogy jobban beleolvadjanak a karácsonyi fehér hó színébe. Az elemlámpára, amivel a bűnösségükhöz világítottak, na, arra, meg olyan piros fényszűrőféleséget is húztak. - Kis szünetet tartott, amíg meghúzta a kriglit.
- Kutyánk nincs - folytatta Sejkovszky. - Zita nem engedte soha, hogy legyen, mert összeszarja a szép zöld gyepet. Pedig a gyerekek évek óta szeretnének egyet! Na, mindegy! A kutya helyett Zitát uszítottam.
- Gyere asszony, lopják a nyulainkat! - Ordítottam. - A kiáltásomra a két rabló megszeppent. Ekkor láttam, hogy az egyik nő, de igen rusnyafajta. A csibészek – egymás mellett állva - valami olyasmit kezdtek el zavarukban kántálni, hogy ők csak albérletet keresnek, maguknak meg a nemrég született gyermeküknek, mert a régi főbérlőjük, valami Heródes, szemét módon a régi lakásukból közvetlen az ünnepek előtt kidobta őket.
- Persze, ezért loptok nyulat - sipította az én Zitám, és már kezdte is sorozni a kezébe lévő tárgyakkal, az udvar közepén állókat. Tudjátok, sose volt egy félős alkat. A tekintélye is megvan hozzá, főleg így karácsony környékén, amikor a sok jó kajától magára ránt még egy tízest. Már az első dobása telitalálat volt, a frissen elmosott húsdarálóval fejen találta a magasabbikat. A nagy merőkanál meg a kicsit találta tarkón.
Zitám meg csak zsörtölődött, hogy legalább ne mosogatta volna el. Na, így kergettük Lada bácsiék kertjén keresztül az utca közepéig őket. Sajnos elkapni nem tudtuk a két görényt, mert alsógatyában meg mamuszban elég nehéz rohanni a porhanyós hóban.
dalnoky
Új hozzászólás