Paksi erőmű - Benyújtotta népszavazási kezdeményezését az Együtt-PM

 Budapest, 2014. január 17., péntek (MTI) - Benyújtotta népszavazási kérdéseit a paksi erőmű bővítéséről az Együtt-PM a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB). A szövetség társelnöke, Jávor Benedek az NVB épülete előtt tartott pénteki sajtótájékoztatóján emellett azt is elmondta, felszólítják a kormányt, hogy saját hatáskörében is kezdeményezzen népszavazást az új blokkok építéséről.

 

    A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke elmondta, hogy népszavazási kérdéseik többek között arra irányulnak, egyetértenek-e a polgárok azzal, hogy ne épüljön orosz hitelből új atomerőművi blokk, Magyarország ne vegyen fel hitelt a beruházáshoz, a kivitelezőt nyílt közbeszerzésen válasszák ki, illetve hogy ne szülessen végleges döntés a bővítésről 2020-ig. A paksi erőmű bővítése olyan horderejű kérdés, amiről nem lehet a nyilvánosság kizárásával "sunyin, stikában" megállapodni - jelentette ki. A kormány által kötött megállapodás viszont évtizedekre eladósítja és energetikai függőségbe taszítja Magyarországot - mondta. Hozzátette, a kabinetnek nem volt felhatalmazása a szerződés megkötésére, az ügyben hivatkozott 2009-es országgyűlési határozat ugyanis csak az előkészítésre és az alternatívák megvizsgálására ad jogot.

    Jávor Benedek hangsúlyozta, hogy a kormány saját hatáskörében is élhet népszavazási kezdeményezéssel. Ezért felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy "fordítson hátat (…) a titkos alkuk és zárt ajtók mögötti tárgyalások politikájának" és a kormány kezdeményezze a referendum kiírását a paksi bővítésről. Arra a felvetésre, hogy egy nemzetközi szerződésről lehet-e népszavazást tartani, azt felelte, a kérdéseik nem közvetlenül a megállapodásra vonatkoznak.

    Egy másik kérdésre azt mondta, a bővítés révén termelt energia bekerülési árát a szakértők 30-32 forintra becsülik kilowattóránként és "ennél gyakorlatilag bármi olcsóbban előállítja a villamos energiát", ugyanis a jelenlegi piaci árak 16 forint körül vannak.

    Moszkvában január 14-én Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megállapodtak. Az aláíráson jelen volt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő.



MTI 2014. január 17., péntek 15:19

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.