A járdán hetven év körüli, borostás, viselt, de tiszta ruházatú férfi imbolygott felém. Első ránézésre részegnek hittem. Idősebb embereknek gyakran elég egy-két alaposabb korty, és már kiütik magukat. Gondoltam, az illető esetében is erről lehet szó.
Hajnali hatkor a kirándulók izgalommal várták a buszt. A meghirdetett időpontban, percre pontosan érkezett. A sofőr készségesen nyitotta a csomagtartókat, segített a pakkok megfelelő, gyors elhelyezésében.
A következő három rövid történet szereplői nyugdíjasok. Kenyerük javát megették, kicsit gyengültek, lelassultak, leépültek, az állami apanázs sem veti fel őket. Mindig történik velük valami. A történet közül kettő debreceni, egyet az öregek a ködös Albionban „hozták össze”.
Kiss Karcsi, művésznevén Ludwig von Bétoven, a fényesudvari kocsma előtti padon komoly harcot vívott a gravitációval. Minden igyekezetével próbált függőlegesen maradni.
Egy debreceni négyemeletes bérház negyedik emeletén lakott a néni, aki lassan tíz éve megözvegyülve, magányosan várta az elkerülhetetlent, a túlvilágra költözést.
A szőke nő vezetni tanul. KRESZ-vizsgája tizenhatodjára sikerült. A gyakorlati oktatás első napján az oktató első utasítása a következő volt: - Fogja meg a kormányt!
Az utóbbi időben több írás is megjelent a debreceni közlekedéssel kapcsolatban. A helyiek, de a városba érkezők szerint is, kritikán aluli az utcai morál.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.