A gyógyszertárban meglepően sokan várakoztak. Kint tombolt a kora nyárnak álcázott áprilisi hőség. Szélvédett napos helyeken 30 fok felé kúszott a hőmérő higanyszála.
Az orvosok szerint az emberi egészség hetven százaléka a fejben dől el. Az egészséges életmód tudatos tevékenység. A magunkkal törődést segítik a zöldségek, gyümölcsök és a természetes anyagokból előállított szerek. A lényeg: a megelőzés.
A börtönben a befogadó bizottság feladata a frissen rácsok mögé zártak meghallgatása, tájékoztatása, elhelyezése. A bizottság tagjai az intézmény tisztjei közül kerülnek ki. Számtalan életsors meghallgatói.
Gyula szomszéd a város ismert kémia tanáraként dolgozta végig életét. Munka mellett rendszeresen röplabdázott és síelt. Gyerekei felcseperedtek, a szülői háztól távol próbáltak szerencsét. Megszülettek az unokák, akik igazi városi gyerekként élőben állatot még alig láttak.
Még az előző rendszerben kötelező irodalomként olvastuk Solohov: Emberi sors c. regényét. A főszereplő, Andrej Szokolov, sorsa kilátástalanságából való kiutat a halálban látta, már mindössze négy köbméter földet kívánt maga fölé.
Az újságot írónak a fiókja tele van kész írásokkal. Vannak hónapok óta porosodók. Erre mit csinál? A legfrissebb „élményét” pötyögteti a klaviatúrán (az idézőjel magával a történettel nyer magyarázatot). Ráadásul olyat, amelynek mindegy a megjelenési ideje, nincs eseményhez, határidőhöz, évszakhoz kötve. Mondhatni: időtlen.
Jó lett volna Istennel találkozni, amikor teremtette a világot, meg Ádámot és az ő oldalbordáját, Évát. Akkor szerettem volna kérni tőle egy szívességet, amikor bebuktuk a halhatatlanságot.
A Fényesudvarban akadtam rá. Éppen egy majdnem egész csikkért guggolt le. A szándék acélos, a kivitelezésbe már hiba csúszott. Oka pedig az átkozott alkohol. Vadászunk valószínűleg hosszan próbálta feledni a bút.
Valamikori egyetemi csoporttársam kifejezetten izgulós vizsgázó volt. A tanári szoba előtt idegesen fel-alá járkált, kezét tördelte, minden második szavát könyörgően Istenhez intézte, riadt szemekkel percenként kérdezgetett minket: - Ugye, nem húznak el?
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.