Választás 2014 – Titkos KLIK-jelentés

Budapest, 2014. február 24., hétfő (MTI) – Az LMP pert indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága ellen, annak érdekében, hogy nyilvánosságra kerüljön a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átvilágításáról készült jelentést – jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Osztolykán Ágnes.

A független képviselő emlékeztetett arra, hogy a szervezet átvilágítását korábban Szabó Balázs egykori miniszteri biztos végezte és a jelentés napvilágra került részei alapján a vizsgálat problémákat tárt fel az intézmény működésével kapcsolatban.

Az LMP oktatáspolitikusa arról is beszélt, hogy korábban közérdekű adatkéréssel próbáltak hozzájutni a jelentéshez és annak mellékleteihez. Hangsúlyozta, hogy az elutasító választ két héttel a törvényi határidő lejárta után kapta meg.

Az indoklásban az államtitkárság az írja, hogy álláspontjuk szerint az anyag tíz évig titkosnak minősül, mert a dokumentum a közfeladatot ellátó szerv egy döntését fogja megalapozni – mondta Osztolykán Ágnes. Az indoklás sem jogi, sem morális szempontból nem állja meg a helyét, mert nem közölték, hogy milyen döntést készítenek elő, ami miatt az anyag tíz évig titkosnak számít – jelentette ki.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.