A kényszerhelyzet szülte lehetőségek közepette kitaláltam, mi lenne, ha elkezdeném sokadjára is megnézni a Szomszédok című híres-nevezetes teleregényt. Bekapcsoltam a tévét, megkerestem az első epizódot, és már a Lantos utcába költözés kezdő dialógusai kapcsán felvetődött bennem, vajon melyik színész milyen sorsra jutott?
Többen közismertek maradtak, így például Taki bácsi, azaz Zenthe Ferenc személye és emléke a mai napi ikonikus a színi világban, csak úgy mint az ő filmbeli Lenke nénijének, Komlós Jucinak az életműve. Raksányi Gellért „Kutya” ugyancsak Nemzet Színészeként távozott közülünk. Az ifjabb nemzedékből a Nagy Fehér Mágenheim doktor, Kulka János néhány éve bekövetkezett súlyos betegsége után most talpra állt, és újra játszani készül. Mindenki Vágási Ferije, Nemcsák Károly színigazgató, az egykor tizenévesként szaladgáló Julcsit, hétköznapi nevén Ábel Anitát pedig beszippantotta a celebvilág, és showműsorok állandó házigazdája. De van egy olyan főszereplő, aki első pillantásra jelentéktelen központi „helye” ellenére, feladatkörét tekintve azonban mégis a Lantos utca 8. egyik legmeghatározóbb alakja. Ő Bőhm József, a „közös Bőhm”, aki színésznevén Máriáss József. Éppen idén február 23-án volt, hogy egyszáz esztendeje megszületett Dunakeszin.
A közös képviselő bácsi 105 epizódot szerepelt a legelső perctől kezdve, és 1991-ben bekövetkezett haláláig hűen szolgálta a rendszerváltás társadalmának tökéletes mintapéldájaként szolgáló közösséget. Ki volt ő? – tehetnénk fel jogosan a kérdést. A két háború között „boldog békeidők” növendéke volt, jogot hallgatott, majd a színházi életet választotta. Az apró részleteket most nélkülözzük, az viszont érdekesség, hogy Győrtől Egerig, Kecskeméttől Szolnokig, Szegedtől Zalaegerszegig egyaránt megfordult előadóművészként. Mindez a legsötétebb Rákosi-kor és a ’89-es események közötti évtizedekben történt, így amellett, hogy Máriáss valóságos utazó volt, nyugodtan nevezhetjük kalandorszínésznek is, hiszen a magyar történelem huszadik századának szinte minden viharát átélte. Játszott Shakespearet, Goethet, Jókait, szerepelt a Hahó, Öcsiben, a Pókfociban, a Ripacsokban. Mindezt azokban az évtizedekben, amikor a magyar színi- és filmvilág épp virágkorát élte. Karrierjét Jászai Mari-díjjal is elismerték.
A Szomszédok 1987-ben indult és bemutatta a budapesti Gazdagréten található Lantos utca 8. lakóinak mindennapjait. Máriáss József kapta a ház közös képviselője, Bőhm bácsi szerepét, így lett ő a közös Bőhm, a nyugdíjas operaénekes Sümeghy Oszkár – akit Palócz László vitt képernyőre – legjobb barátja és vitapartnere. A szóbeszéd úgy tartja, Horváth Ádám rendező a színész szakállát látta meg először és a külseje miatt figyelt fel rá igazán. Bőhm bácsi karaktere tipikusan az a személyiség, akit a legnagyobb rosszindulattal sem lehet nem szeretni. Minden megnyilvánulása a közös érdekeket szolgálja és a néha-néha jelentkező beszólásai mögött is jóindulat rejlik. Annál inkább értékes a szerepköre, hogy latin mondásai a Vágási Jutka (megf.: Ivancsics Ilona) énekóráin elhangzó klasszikus zeneművek mellett még a néző irodalmi műveltségét is gyarapítják. A 105. részben azonban utoljára, visszaemlékezés formájában találkozunk vele. A színész betegsége miatt már nehezen játszott és hirtelen, az epizód forgatása alatt távozott. Utolsó jelenetében megformáló és megformáltként egyaránt búcsúzik: „Mindig titkoltam a betegségemet. Színészkedtem, szerepet játszottam. Lehet, hogy elfogytak a szerepek!? Akkor egy felhő szélén ülve nem közös Bőhm, hanem őrzőangyal szeretnék lenni.”
Barna Marci
Új hozzászólás