Gyula szomszéd a város ismert kémia tanáraként dolgozta végig életét. Munka mellett rendszeresen röplabdázott és síelt. Gyerekei felcseperedtek, a szülői háztól távol próbáltak szerencsét. Megszülettek az unokák, akik igazi városi gyerekként élőben állatot még alig láttak.
Gyula szomszéd egy szép napon gondolt egyet és kertjében baromfiudvart alakított ki. Helyre kis tyúkólat eszkábált, s attól fogva a környék viszonylagos csendjébe tyúkok kárálása, reggeli kakasszó vitt kellemes vidéki hangulatot. Főleg tanítási szünetekre jöttek az unokák nagyit látogatni, s persze szenzáció lett számukra a kertben szaladgáló jószágok látványa. Simogatták, szeretetük jeléül dögönyözték is a kétlábúakat. Volt, amelyik a szeretetrohamot nem élte túl, ám nem vesztek kárba, mentek a fazékba. Mint ahogy a tojáskereséskor sem került néhány tojás épségben a kosárba.
- Az legyen a legnagyobb baj – legyintett ilyenkor mosolyogva a nagypapa, mellyel máris oldotta a rosszat tevő szorongó feszültségét.
Később gyöngytyúkok is kerültek a házhoz, aztán kacsahápogás kezdte uralni a szárnyas hangzavart. Gondoltam, a házigazda néhány pecsenye kacsát szerzett be. A napokban azonban békésen totyogó vadkacsákat láttam.
Meglepetésem magyarázatra szorul. Gyula szomszéd kerítése falécekből épült, így nem láthatok át hozzá (a környék kerítéseinek többsége így rejti a családok magánéletét az illetéktelenek tekintetei elől). Hogy mégis láthattam a szárnyasokat, azok felderítő kedvének köszönhetem. A kertből az utcai kerítésig totyogtak, s mintha a látottakat egymással vitatták volna meg, egyfolytában, halkan hápogtak.
Gyula szomszéd éppen teniszedzésről érkezett (újabb keletű e sport iránti érdeklődése), gyorsan rá is kérdeztem:
- Úgy kerültek hozzám – kezdett a történetbe -, hogy unokahúgom Hajdúszoboszló közelében autózott, amikor szemtanúja lett az úton kacsacsapatba rohanó autós gázolásának. A gumik a kacsamamát és két kicsinyét tiporták szét. A húgom összegyűjtötte a megmaradtakat, aztán telefonált nekem, hogy mit tegyen velük. Mondtam: hozza hozzám, ellesznek a többi szárnyassal. Öttel állított be, de már csak három él. Először kiközösítették az egyik tojót, majd az erősebb gácsér a vetélytárs hímneműt. Mindkettő a fazékban végezte. Ezek meg itt vannak – mutatott a megmaradt zöldnyakúra és két asszonyára -, jól érzik magukat, eszük ágában sincs elmenni.
A kacsák, mintha érezték volna, róluk van szó, állva, csendben hallgatták gazdájuk szavait. A történetet befejezve újra útnak eredtek. A szomszéd háza háta mögötti kis korridoron totyogtak vissza a kertbe.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás