Jónak lenni jó!

Budapest, 2015. november 30., hétfő (MTI) - Lassan hagyománnyá válik a Jónak lenni jó! adománygyűjtéssel egybekötött jótékonysági akció, amelynek utolsó napján, december 13-án egész napos műsorfolyammal várják az érdeklődőket a közmédia minden csatornáján, immár negyedik alkalommal - jelentette ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel.

Siklósi Beatrix emlékeztetett, hogy az adományvonal már él: a 13600-as számon érhető el, ahol a 05-ös kód megadásával hívásonként 250 forinttal lehet támogatni az akciót. Erre a számra SMS-t is lehet küldeni. A befolyt összegekből idén a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tevékenységéhez járulnak hozzá.

A főszerkesztő hangsúlyozta, hogy a támogatandó szervezet kiválasztásánál nagyon fontos szempont a hitelesség: az, hogy minden egyes forintnak nyomon tudják követni az útját.

Az adományvonal felhívásán és az SMS-küldésen túl művészek és sportolók által felajánlott személyes tárgyak megvásárlásával is támogatni lehet az akciót. Ezeket a tárgyakat a www.mediaklikk.hu/jonaklennijo honlapon lehet megtekinteni, és a képek alatt látható fix áron megvásárolni. Köztük van Demjén Ferenc egyik aranylemeze és a vízilabda-válogatott több „ereklyéje” is.

Három tárgynak nincsen fix ára, ezekre árverés lesz december 13-án - tette hozzá. Ebbe a körbe tartozik Lewis Hamilton Forma 1-es világbajnok dedikált overallja és az Aranycsapat néhány tagja által aláírt bőr focilabda. A Herendi Manufaktúra egy tálat ajánl fel, amelyet Gyurta Dániel, Polgár Judit és Kemény Dénes aláírása díszít majd.

Siklósi Beatrix úgy látja, hogy a kevésbé tehetősek mindig hamarabb nyitják meg pénztárcájukat, hiszen ők talán jobban át tudják érezni, hogy milyen az, amikor az ember bajban van, és segítségre szorul. Ugyanakkor mindig adományoznak olyan sikeres vállalkozások és nagyobb cégek is, amelyek fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást.

A közmédia immár negyedik alkalommal indít gyűjtést, 2012-ben a Dévai Szent Ferenc Alapítványt majdnem 100 millió, 2013-ban a Katolikus Karitászt nagyjából 120 millió forinttal támogatták a befolyt adományokból, 2014-ben pedig a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet segítették, mintegy 170 millió forinttal.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.