Debreceni delegáció Rómában

Ferenc pápa és Papp László

Papp László polgármester és Komolay Szabolcs alpolgármester vezetésével a Római Magyar Akadémia meghívására debreceni delegáció utazott Rómába. A látogatás célja a város kulturális kapcsolatainak erősítése.

Debrecen polgármestere és alpolgármestere 2017. március 22-én – szerdán – részt vett Ferenc pápa Szent Péter téren tartott audienciáján, ahol személyesen is találkoztak Őszentségével. A pápa fogadta Papp László polgármester köszöntését, és jókívánságait küldte Debrecen polgárainak.

A debreceni küldöttség olaszországi látogatása alkalmából a Római Magyar Akadémián a Modem közreműködésével kiállítás nyílik az Antall-Lusztig gyűjteményből, melynek megnyitójára március 23-án kerül sor. A kulturális misszió másik kiemelkedő eseménye Debrecen díszpolgára, Vásáry Tamás zongorakoncertje lesz az Akadémián március 24-én este.

A delegáció tagjai a debreceni Európa Kulturális Fővárosa Programiroda képviselőivel kiegészülve tárgyalásokat folytat a római önkormányzat kulturális rendezvényeiért felelős szervezetének (Zetema) munkatársaival, valamint találkoznak az olasz Kulturális Javak Minisztériumának az Európa Kulturális Fővárosa programjaiért felelős vezetőivel.

A polgármester és alpolgármester a napokban találkozik Magyarország római nagykövetével, Paczolay Péterrel és Habsburg Eduárd szentszéki nagykövettel is.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.