Még az előző rendszerben kötelező irodalomként olvastuk Solohov: Emberi sors c. regényét. A főszereplő, Andrej Szokolov, sorsa kilátástalanságából való kiutat a halálban látta, már mindössze négy köbméter földet kívánt maga fölé.
Valami hasonlót kívánhat az a férfi, akit rendszeresen rostokol Létavértesen, az Irinyi utcai ABC előtt. A vásárolni érkezők gyakran hallhatják motyogása közben: „Legjobb lenne meghalni”.
Oka bőven lenne rá. Élettörténete több mint siralmas. Az egészben az a szomorú, hogy az országban rajta kívül bizonyosan vannak még jó páran, akik hasonló vagy még rosszabb csapásokat éltek át, kiúttalanul tengődnek, senyvednek. Számukra megváltás lenne a halál, ám életösztönük erősebb, így marad a földi „siralomvölgy”.
Imre rokkantnyugdíjas. Saját figyelmetlensége miatt kényszerült tolókocsiba. Lábát sövényvágóval fűrészelte el.
A bajok a tragédiával kezdődtek. Addig becsületes kétkezi munkával kereste kenyerét. Erdőgazdálkodással foglalkozott. Saját erdejéből termelte ki a fát, értékesítette. Keresménye jó részét rakta félre, így fel tudott húzni egy kockaházat. Feleségével boldogságban éltek, míg a baleset be nem következett.
Először édesanyja hagyta el. Belehalt a bánatba, amiért gyermeke maradandó károsodást szenvedett. Aztán felesége unt rá, neki nem kell rokkant ember. Imre ikertestvére is kihasználta az öccs tehetetlenségét. Erővel elvette az erdő tulajdonlapját. Azzal indokolta, hogy az idősebb jogán cselekedett, az apai juss őt illeti. A fivér amúgy ideggyógyászati eset, egyedül húga tudott vele szót érteni, ám Imre tragédiája után nem sokkal, infarktusban halt meg. Elmeállapota okán az ikertestvér nem büntethető. Ő meg kihasználja a helyzetet. Erdőgazdálkodásra adott be pályázatot, de megbüntették, mert a tulajdont igazoló okirat nem az ő nevére lett kiállítva. A pénzbüntetést azonban, valamilyen érthetetlen ok folytán, mégis a károsulton hajtották be. Havonta mindössze huszonhatezer rokkantsági nyugdíjat kap, annak beosztása is nagy művészet, nemhogy még pénzbírságot is fizetni belőle. Kéthavi járandóságától szabadították meg. Napokig nem evett, mert nem volt, mit. Korgó gyomorral, pénztelenül kódorgott az utcán, hátha megszánja valaki, miközben fivére csak röhögött rajta.
Később Imre házáról kezdte bontani a cserepet, melyeket aztán értékesített. A háztulajdonos egész idő alatt otthon tartózkodott, kérlelte ikertestvérét, ne tegye. de az hajthatatlanul pakolta lovas szekerére a tetőfedőket. A mai napig a háztetőn mindössze néhány cserép díszeleg. Mostanság sokat esik az eső, beázik a plafon. Egyszer majd Imrére szakad (az is lesz négy köbméter).
Napjait nem is otthon tölti. Tolószékében a bolt mellé kormányozza magát. Megkér valakit, vegyen már neki egy kis vinkót, mert a napja akkor könnyebben telik. Jó szívű emberek néha adnak egy kis pénzt. Rossz szándékúakból azonban több akad. Gúnyolják a szerencsétlent. Volt, aki elrabolta néhány forintját. Míg lakásában találtak értéket, hetente meglopták. Most már csak tolószékét és koszos, bűzös ruháját vallhatja magáénak. Ismerve a sötéten gondolkodókat, egy idő után a rokkantkocsira is szemet vetnek. Imrét egyszerűen ki fogják borítani belőle, a szerzeményt pedig fillérekért értékesítik.
Amúgy makacs ember. Nem fogadja el a különböző állami vagy alapítványi szervezetek segítségét. Nem tagadja: a halálra játszik. Egyszer vagy megfagy, agyon verik, vagy éhen hal. Ő nem fog ellenkezni egyik lehetőséggel szemben sem.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás