A Fényesudvarban akadtam rá. Éppen egy majdnem egész csikkért guggolt le. A szándék acélos, a kivitelezésbe már hiba csúszott. Oka pedig az átkozott alkohol. Vadászunk valószínűleg hosszan próbálta feledni a bút.
Minden bizonnyal napja nagyobbik része a pohár fenekének alaposabb vizsgálatával töltötte. No, nem szívta magát totál részegre, hiszen a belső fülben megfelelően reagált az egyensúlyi szerv, megmentve gazdáját az orra bukástól. Kezében a kinccsel, boldog vigyorral tornázta magát függőlegesbe.
- Micsoda pazarlás! – motyogtam magamnak, a majdnem egész cigarettára sandítva. – Vajon az ismeretlen miért dobhatta el? - csendesen tippelgetni kezdtem. - Jött az 5-tös troli – fogtam a variációk sorolásába. – A 43-as busz. Megérkezett, akit várt. Lehetett kölyök, aki illegalitásban fújta a füstöt, míg nem szüleje fel nem tűnt a láthatáron… Eh! Nem fogom megtudni. - adtam fel végül.
Ebben a bekezdésben magyarázkodnom kell. Nem azért sajnáltam az alig szívott csikket, mert szívesen megkaparintottam volna. Fiatalkori botlásomat leszámítva, nem dohányzom. A hajléktalan külsejűtől sem ítélem el. Azé a csikk, aki megtalálja. A cigarettára kidobott pénzt sajnálom. Sokkal hasznosabb dolgokra lehetett volna költeni.
Közben a csikkvadász észrevette érdeklődésem. Hozzám botorkált és gyorsan tarhált egy százast. Adtam neki, bár biztosan tablettás vinkóra vagy bagóra fogja költeni. Be kell vallanom, bizony önös érdekeknek engedve nyúltam zsebembe. Gondoltam, a kétszínű érme adományozása ellentételezéseként elvisel egy-két kérdést.
- A cigiárusoknál ötszáz – előzött meg.
A fényesudvari cigimaffia lebzselő tagjaira bökött. A kis piacnál üzletelnek. Rendes, nyolcórás műszakban „dolgoznak”. Két-három férfi a hesszelő (figyelő), egy vékony nő pedig árusít. Annyira feltűnően csinálják, hogy csak a vak nem veszi észre, miben sántikálnak. A rend éber őrei mégsem kapják el őket. Miért? Mindössze két-három térfigyelő kamera kellene, és hipp-hopp eltűnnének a cigiárusok (vagy máshova áttéve működésüket, jobb esetben a börtönbe).
- Inkább a csikkeket szedem - hohó, milyen jó dolgom van! Nem is kell kérdeznem, a félrészeg mondja magától. – Kimorzsolom belőle a dohányt. Veszek cigipapírt. Az olcsó. Beletömködöm a bagót, és annyit szívok, amennyit akarok.
- Csak magának sodor?
- Ravasz ember maga – hamiskásan kacsintva mosolyodott el. – Tudom, mit akar.
- Gondolom, kell a pénz.
- Telibe találta, mint a tehén szarva közt a tőgyét!
- Na, és mennyi jön össze? – és a járdára mutatva még hozzátettem: – Úgy látom, alapanyaghiányban nem szenved, azaz keresetének csak a munkabírása szab határt.
- Nem panaszkodom. Naponta összehozok egy ezrest.
- Mire költi?
- Látja! – mutatott magára, borvörös képére.
- Másra nem akar? Ruhára? Normális kajára?
- Na, menjen a fenébe! – horkant fel bosszúsan. – Tudtam, hogy ide akar kilyukadni.
Legyintett egyet. Bizonytalanul megfordult. Közben volt egy kis jobbra kilengése, de korrigált. Elindult a boltba. Szerintem egy féldecis beszerzését tűzte ki célul. Ott mindössze százhuszonkilenc forint. Százasomon felül biztosan cincogott még zsebében néhány ötös, tízes, amelyek határozottá tették indulásának irányát.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás