A minap a székesfővárosba utaztam, ügyintézés céljából. Kivételesen otthon hagytam öreg négykerekűmet és az állami vasúttársaság szolgáltatásait vettem igénybe. Élmény volt.
A Takta IC-t választottam. Nevét a Szerencs és a Tisza közötti elmaradott kistérségről kapta. A Takta a Szerencs patak folytatása. A vízfolyás Szerencstől a Tiszába torkolásig viseli e nevet. Öntöző- és csapadékgyűjtő csatorna.
A vonatot azért keresztelték Taktára, mert érinti e táj peremét, ugyanis Miskolcról indulva Szerencsen át folytatja útját Nyíregyháza, Debrecen felé, juttatja el e vidék lakóit a Nyugati pályaudvarra. 6 óra 26 perckor indul a Tiszai pályaudvarról, Debrecenbe 8 óra 4 perckor érkezik és indul tovább három perc múlva.
A Takta IC négykocsis szerelvénye, élén a 431 215 sorozatú villanymozdonnyal három perces késéssel gördült be a Nagyállomás negyedik vágányára. Meglepően sokan szálltak le, annál kevésbé meglepően, sokkal többen fel. Minden helyre jutott utas.
A szerelvény Hajdúszoboszlóig váltakozó sebességgel igyekezett. A lassújelek fékezték a robogást. A fürdőváros Debrecen felőli váltóin lépésben cammogott át. Kabára szintén vánszorogva sikerült a beérkezés. A hajdúsági várost elhagyva szomorú volt látni az elhagyatott cukorgyárat. Az 1976-77-ben épült kombinát az ország legkorszerűbb cukorfeldolgozójaként üzemelt. A rendszerváltás után privatizálták, majd az új tulajdonos beszüntette a gyártást. Neki csak azért kellett a gyár, hogy saját termékei számára megszerezze Kaba piacát. Visszafelé morbid látvány váltott ki döbbenetet, amikor az állomás egyik mellékvágányán tíz vagonba rakodták a cukorrépát.
Kaba után kiderült, hogy nincs a vonaton WIFI. A kalauzt kérdezték, aki szerint az első kocsiban talán működik, de amúgy már tegnap is vacakolt. Biztos a szolgáltató hibája.
Kaba és Püspökladány között erősen hánykolódott a vonat. Megérett a sínpár a felújításra, melyre – a hírek szerint – rövidesen sor is kerül.
A vonaton nem működött az utastájékoztatás sem. A MÁV a problémát hamisítatlan magyar ötlettel hidalta át. Minden megállás előtt a kalauz végigment kocsisoron. A vagonok előterében kinyitott egy ajtót, egy panelba dugta a mikrofon zsinórjának végét, és így tájékoztatta az utazókat.
Püspökladányig tíz perc késést szedtünk össze. Az állomás előtt hirtelen abbamaradt a zötykölődés, a gurulás simára váltott, ugyanis a két hete átadott, felújított Szajol – Püspökladány szakaszra értünk. Szajolig 160 km/h-val szaggathatnak a vonatok, ám kevés a honi vaspályákon az olyan mozdony, amelyik képes is produkálni e sebességet. A Takta IC gépe új korában tudott százharmincat. Most kevesebbet. Ennek ellenére álomszáguldást vártam. A kezdés döcögősre sikeredett, a kocsik úgy gurultak, mintha a tenger hullámainak hátán lovagolnának. Ám, ami késik, nem múlik: Karcagtól élvezet volt utazni. A mellettünk futó 4-es főközlekedési úton robogó autókat pillanatok alatt lehagytuk. Az élvezetet azonban rontotta, hogy valami a vagon alján idegesítő zörgésbe kezdett, ami Törökszentmiklós környékén maradt abba. A zörgést halk, de hátborzongató csikorgás váltotta. Ez már elkísért Pestig.
Szajol előtt a békéscsabai személy illemtudóan megállt, elengedni a fontosabb és gyorsabb IC-t.
A szolnoki Tisza-hídon lassított a szerelvény. Felfegyverzett hídőröket láttam.
Szolnok már látott nagyobb forgalmat. A rendezőpályaudvaron mindössze négy tehervonat várakozott. Élükön különböző típusú villanygépek (román Asea, szlovák Laminátka, egy Szili és egy Gigant). Szolnokot elhagyva a fűtőház mögötti „dögsoron” félreállított mozdonyok várták sorsuk beteljesedését.
Közeledett a főváros, élénkültek az utasok. Mobilcsengőhangok és tabletek pityegése töltötte be az utasteret. Az egy négyzetméterre jutó tabletek száma meghaladta a kettőt.
Ferihegyen még valaki meghúzta a vészféket, majd a Takta IC minden esemény nélkül, pontosan gördült be a Nyugati pályaudvar 13. vágányára.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás