Aligha vetted észre, én azonban
jóformán mindjárt: épp csak mondani
nem akartam, hogy ott, a villamosban
a néni, szemközt - a te majdani
arcod viselte, Kedves. Valahonnan
akárha ismerős lett volna - így
sejlett előbb, de rám nézett, s azonnal
átderengtek arcán vonásaid:
te is - vagy negyven év multán - ilyenke
leszel majd: töretlen tekintetű
(mért gyászolnál?), bölcs, szép kis öregasszony.
Én - fény a vers, noha sötét betű -
bár por leszek: két tiszta szárny! Pihenj le
egyikre majd; a másik simogasson.
Niklai Ádám, Zech Colbert (Budapest, 1924. szept. 2. – Debrecen, 1985. jún. 3.): költő. 1943-1947-ig a budapesti egyetemen jogot végzett, majd pénzügyi tisztviselőként dolgozott. 1958-ban másfél évig Mátraházán tüdőszanatóriumban ápolták. 1960-ig a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár munkatársa. Ekkor jelentek meg első versei. 1965-ben Debrecenbe költözött. 1967-től haláláig a Kölcsey Művelődési Központ munkatársa volt.
Niklai Ádám különleges szereplője volt Debrecen irodalmi életének. Származása miatt – báró Zech Colbert néven látta meg a napvilágot – nagy tehertétellel indult a hatvanas években.
Lírája nem kapott méltó visszhangot, pedig a költőtársak tudták, milyen tehetség. Bár a családot vagyonelkobzás és kitelepítés, őt pedig – kritikus hangvétele miatt is – állambiztonsági megfigyelés és tíz év szilencium sújtotta, verseinek ereje áttörte a politikai karantén falát, és a rangos Szépirodalmi Kiadónál négy kötete is megjelent.
Utolsó, posztumusz könyve, az Írott kő utószavában Görömbei András így írt róla: „A költészete kínból eredt, de megváltó reménnyé érlelte. Sokan vallották legnagyobb művészeink közül is, hogy a műalkotás legerősebb ösztönzője a fájdalom, a szenvedés. A költőnek ki kell a sorsát kiáltania ahhoz, hogy el bírja viseli. (…) Niklai Ádámot a szó kegyetlen értelmében a lelki és testi szenvedés tette költővé harmincöt éves korában. A lefokozott, védekezésre zsugorított létezés élménye közvetlenül a betegségből eredeztethető; a kényszerű tétlenség, cselekvésképtelenség, az útfélre vetettség, sebzettség, lemaradottság, értelmetlen alig-létezés érzését közvetlenül motiválja a huzamos kórházi ágyhoz kötöttség.”
Magányos költő volt, műveit páratlan formai fegyelem és morális tartás jellemezte.
Új hozzászólás