A budapesti Marczibányi Téri Művelődési Központ a Magyar Kultúra Hete keretében január 26-án műsorára tűzte Olt Tamásnak, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagjának Absinth című művét, amivel a szerző rendezésében a tavalyi évadban rukkolt elő a cívis társulat ősbemutatóként. A Szűcs Nelli, Bakos-Kiss Gábor és Mészáros Tibor főszereplésével készült stúdióelőadást az idei évadban is láthatja a debreceni közönség, csakúgy, mint Olt Tamás új művét, a Hét randit – olvastuk az információt a színház honlapján.
Absinth
Mint hegyomláskor az apró mészkövecskék, melyek minden koppanásnál további darabokra hasadnak és a legkiszámíthatatlanabb irányban repülnek tovább. Majd a bejelentést hosszú, önmagukba visszaforduló körmondatok követték, melyekre figyelni képtelenség ilyen helyzetben, de minden erejét összeszedve megkísérelt fókuszt találni, amire körülbelül annyi esélye volt, mint egy hullámvasúton zötykölődve gyöngybetűvel kitölteni egy hiteligénylési formanyomtatványt. Próbált belekapaszkodni egy barátságos tárgy látványába, de mindenfelé csak emlékeket talált a szobában. Emlékeket, amik a perc töredéke alatt lettek emlékké. Érdekes pillanat az, amelyben a jelen hirtelen múlttá változik.”
Olt Tamás szerző, rendező: „Élőzenével készül… Párizs vándorünnep és a Tajtékos napok legyen kötelező olvasmány! Ha a Père Lachaise-ben járnak, etessék meg a foltos kövér macskàt Rossini sírjánál! A Saint Germainben igyanak egy absinthe-ot, a Diadalív árnyékában egy Calvadost! És amit a Pigalle-on tesznek, az legyen örökre titok!”
Hét randi
A férfi-nő viszony variációinak tárháza végtelen. A tengernyi verzióból Olt Tamás „egyfelvonásos, zenéses, sztendbájmí”-je hét történetet, avagy hét randit mesél el nekünk. Közös bennük a kiindulópont: mindegyikük egy szál rózsa átadásával indul, majd heten hétfelé mennek tovább.
Láthatunk alakoskodó, áludvarias férfit és nőt, akik az őszinteségre emelik poharukat, miközben minden gesztusuk hazugság. Láthatunk egy online társkereső oldal szülte első randit, amelyen a nő csupán alkalmi légyottra vágyik, a férfi pedig félénken és meglehetősen szerencsétlenül a pátosszal teli szerelmet keresi. Láthatunk egy jelbeszélő párt is, akiket abszurd módon az örökös, csendes veszekedés tart össze. De olyan holtvágányra futott párkapcsolatot is megismerhetünk, amelyben az egykori közös elvek szertefoszlottak, és ma már a hajdani közös nevetések emléke is okot ad a viszályra.
Olt Tamás műve egy sokszínű szerelemmozaik, amelyben akár a magunk idilli, tragikus, humoros vagy épp abszurd történetére is ráismerhetünk. A „szerelmetes sztendbájmí”-ben Szűcs Kata és Vaszkó Bence játszik. (A Hét randi is utazik a fővárosba, február 8-án este a Thália Színházban lesz látható.)
(es)
Új hozzászólás