Ismét megrendezik a Campus fesztivált a Nagyerdőben, két év után a debreceni lesz az ország első nagy könnyűzenei fesztiválja - jelentették be a szervezők csütörtökön, a Víztorony galériában rendezett sajtótájékoztatón.
Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató azt mondta, az idei is teljes értékű fesztivál lesz, ugyanannyi színpaddal, mint 2019-ben, az akkori bérletszám 80 százaléka már elkelt a mostani Campusra.
Két év után az első nagy fesztivál megrendezésével Debrecen utat mutatott az országnak - tette hozzá Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője, megjegyezve, hogy „a fesztiválok szempontjából Debrecen lesz a főváros”.
„Aki be van oltva, jöjjön, aki nincs, az oltakozzon, hogy jöhessen” - mondta a politikus, arra utalva, hogy az idei fesztivál csak védettségi igazolvánnyal látogatható.
Kósa Lajos kitért arra, hogy a Campuson debütál az az általa tavaly beterjesztett törvény, amely tiltja a kizárólagosságot, s a kézműves italok gyártóit és forgalmazóit is be kell engedni kínálatukkal a rendezvényekre.
A kormány - az állami cégeken keresztül - 70 millió forinttal támogatja az idei Campus fesztivált - jelezte Kósa Lajos.
Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, bátorság kellett ahhoz, hogy ebben az évben megrendezzék a Campust.
A Campusnak van jövője Debrecenben, az a céljuk, hogy az ország egyik legjelentősebb fesztiválja legyen - mondta, megjegyezve, hogy az önkormányzat 30 millió forinttal támogatja a rendezvényt.
Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja jelezte: a fesztivál Egyetem tér programjában való részvételre pályázhattak a tanszékek és intézetek, de olyan sokan jelentkeztek, hogy sorsolni kellett, kik lehetnek ott.
Ennek eredményeként 27 intézet települ ki 33 programmal a fesztiválra, amelyen a résztvevők szórakoztató formában ismerkedhetnek meg az egyetemen zajló oktató- és kutatómunkával.
Dajka Zoltán, a fesztivál marketingigazgatója elmondta: az idei fesztiválon nem lesznek külföldi fellépők, 14 helyszínen 200 programmal várják az érdeklődőket.
A Mol nagyszínpadon fellép mások mellett a Tankcsapda, Ákos, Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, Rúzsa Magdi, a Halott Pénz és a 30Y. A Sopron nagyszínpadon főként a rock (Depresszió, Leander Kills, Road, Subscribe) és a pop (Follow The Flow, Irie Maffia, Wellhello, Margaret Island) kap szerepet, de olyan emblematikus zenekarok is fellépnek, mint a Vad Fruttik, vagy a Bohemian Betyars - sorolta Dajka Zoltán, hozzátéve, hogy az OTP színpad pedig elsősorban a fiatalokat célozza meg számos hip-hop és rap előadóval.
Az Egyetem tér zenés helyszíne igazi bárszínpad hangulatát idézi meg könnyed, szórakoztató jazzprodukciókkal (Tóth Vera Quartet, Elsa Valle, Swing A'La Django), illetve akusztikus koncertekkel (Járai Márk, Ganxsta Zolee és Takács Vilkó, Czutor Zoli és családja, Hangácsi Márton).
A Hangfogó színpadon fiatal, feltörekvő tehetségek mutatkoznak be, 18 debreceni zenekar mellett számos tehetségkutató nyertesei is fellépnek - sorolta Dajka Zoltán hozzátéve: a fesztivál legnagyobb bulihelyszíne a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén felállított Schaeffler Stage lesz, ahol közönségkedvenc retrosztárok és dj-k lépnek fel.
MTI
Új hozzászólás