Veszélyes autósok

A gyakoribb ellenőrzés javítana a helyzeten

Az utóbbi időben több írás is megjelent a debreceni közlekedéssel kapcsolatban. A helyiek, de a városba érkezők szerint is, kritikán aluli az utcai morál.

A szabálytisztelő és -tartó autósok (egyre kevesebben vannak) elszörnyedve figyelik, az eddig román utakon, orosz videókon látott égbekiáltó, másokat veszélyeztető helyzeteket. A minap magam is szem- és fültanúja volt egy esetnek.

Mercedes E220-as combival szlalomozott egy autós a Faraktár utcán, Vámospércs irányába. A négysávos szakaszon nyolcvannal-kilencvennel döngetve váltotta a sávokat, több kocsit is hirtelen fékezésre kényszerítve. A csúcsmárkával rodeózó egyetlen alkalommal sem jelezte irányváltási szándékát. A Budai Nagy Antal utcai lámpa pirosra váltott, de a mercis még bevágott egy Citroen Berlingo elé, melynek vezetője két lábbal volt kénytelen a fékbe taposni. A sofőrnél elszakadt a cérna. Feltépte verdája ajtaját és a Mercihez lépett. Húszas évei elején járható hölgy mosolygott a feldúlt arcú vezetőre. A férfit nem hatotta meg a mosoly, hanem a nő műkörmeire pillantva mogorván jegyezte meg:

- Legszívesebben lekapnám a tíz körméről.

- Miért? – pislogott meglepett értetlenséggel a megszólított.

A citroenes egyenes válasz helyett fineszesebben folytatta:

- Magácska ilyen tragacs Mercivel furikázik?

- Miért? – hagyta el száját ugyanaz a kérdés, de most már zavartabban.

- Az autójába gyárilag nincs beszerelve az irányjelző?

- De van – bizonygatta, magabiztosságát visszanyerve. – Miért?

A férfi azonban még mindig kitérően folytatta:

- A jogsiját a Zsibin vette?

- Na, ebből elég! – durvult be az eddig lehervadhatatlan mosolyú hölgyike. – Mi a fenét akar?

- A gondolatvilágában végre nemcsak „miért?- re futja - állapította meg elégedetten.

- Na, menjen a jó édesanyjába! – durvult be a leckéztetett.

- Hű, de heves lett kegyecske – még mielőtt a nő riposztozhatott volna, folytatta – Pontosan erről van szó. Maga elküld a jó édesanyámba és még örülhetek is, mert nem a temetőbe. Ha magán múlna én és jó néhány autós ott végezhetné. Miért nem használja az indexét?

- Öööö. Aaaa… - kereste a választ a leckéztetett.

- Látom, maga sem tudja…, meg nem kellene kilencvennel döngetve szlalomozni. Nem a rendőrök miatt, mert szerintem azokat mellényzsebből kifizeti, hanem a többi autós miatt – azzal búcsút intve rohant vissza a kocsijához, mert a közlekedési lámpa zöldre váltott.

A nő kilőtt a sorból, és irányjelzés nélkül fordult be a Budai Nagy Antal utcára.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.