A kocsma ingaórája nyolcat kakukkolt. Az öreg az utolsó műmadárhangra lépett a helyiségbe. - Zsiga bácsi megint pontos. – fogadta mosolyogva a csapos.
Éppen nem csinált semmit. A hajnali törzsvendégek már túl voltak a féldeciken. Szükségeltetett a szívmelegítő, mert a tájat megülte a dér, a földeken meg még kinn a tengeri. Az utóbbi napok esőzései miatt dagonya a kukoricás, gépekkel lehetetlen rámenni, úgyhogy maradt a kézi erő.
A csapos a korai kortyolgatók után elmosogatott, letörölte a pultot, mostanra kifogyott a munkából.
- Régen annyira pontosak voltak a vonatok, hogy az órákat hozzájuk igazították. Most meg hozzám – düllesztette ki mellét az öreg.
- Mit tetszik kérni?
- Százmilliót és egy bögyös macát – kacsintott a kérdezett kajánul.
- Tudja, Zsiga bácsi, a kocsma nem pénzintézet, szűzlány helyett is csak az öreganyja érdeklődött.
- Hát, ez eléggé hervasztó – lombozódott a kedve. – Akkor marad a szokásos.
- Ötven milliliter vegyes?
- Velem lehet alkudozni. Legyen hetven! Legalább hetvenkedem. Tavaly töltöttem be a hetedik ikszet, akkor egy évig tehettem, most kell hozzá a kisüsti.
A csapos térült-fordult, pillanatok alatt felszolgálta a kért mennyiséget. Zsiga bácsi az ötvenkétfokost egyhajtásra zúdította a gyomrába. A pálinka nem adta könnyen magát, megkrákogtatta az öreget. Amikor végre megtalálta a hangját, meglepő dolgot közölt:
- Huszonhatezer-kilenc napja élek. Az másodpercekben 2.247.177.600.
- De pihent agyú a bácsi! – hüledezett a csapos elismerően.
- Reggel azt is kiszámoltam, hogy egy csiga mennyi idő alatt jutna el Debrecenből Pestre, ha óránként hetvenhat milliméter sebességgel halad.
- Zsiga bácsi, ne röhögtessen!
Az öreg nem zavartatta magát. Vigyorogva adta meg számításai végeredményét:
- A szerencsétlennek háromszázharminchat évig kellene csúszkálnia.
A csapos hitetlenkedve csóválta fejét. A vendég a sikeren felbuzdulva, levegőbe bökve mutatóujját, tromfolt:
- Persze, rövidebb idő alatt is megteheti. Intercityvel két óra huszonkilenc perc… – rövid hatásszünet után hozzátette -, ha nem késik. – majd ujját most figyelmeztetőleg emelve folytatta – Innen a kocsmából üzenem az autópályán útnak induló csigáknak, hogy ne tegyék, mert az autók garantáltan kivasalják őket.
A csapos, sörhasát két marékra fogva, teli szájjal röhögött. Nevetése csillapultán kérdezett újra:
- Zsiga bácsi, holnap mit tetszik számolni?
- Hány fűszál van a réten.
- Azt lehetetlenség…
- Valóban az… - vágott a kételkedésbe -, de hozzávetőleg lehet.
- Hogyan?
- Megszámolom az egy négyzetcentiméterre eső fűszálakat, és azt beszorzom a rét nagyságával.
- Ez hihetetlen! – hüledezett a kocsmatulaj.
- Csak az a baj… - kezdte Zsiga bácsi ráncolni homlokát -, hogy kellene hozzá egy kis ihlet.
- Újabb hetven milliliterre gondol?
- Ühüm.
Megkapta, felhajtotta, majd sóhajtott egy velőset:
- Adjál még valami tompítót, mert ha az asszony megérzi, hogy ittam, elevenen nyúz meg.
- Sör jó?
- A számból vetted ki a szót.
Az öreg egy szuszra döntötte magába a komlólevet, majd köszönt és kissé imbolygó léptekkel távozott. Úgy érezte: igaza van.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás