Vélemény

Meghalt egy jó barátom, ma.

Két órával azután, hogy nála voltam. Az utcán beszélgettünk fél órát, a fiam dedikált könyvét vittem ajándékba.

Egy Follow the Flow-idézet jut eszembe: „…ez egy hullámvasút és én utas maradok.”. Pedig amikor hamvaiból éledt újjá a debreceni főnix, állva hagyva a Körmendet, reményteli mosollyal arcunkon zakatoltunk tovább. Csak az újonc letörölte.

Nem könnyű mankóval, ortopéd cipőben, műtött, csonkolt, darabolt lábbal métereket megtenni. Még ha csupán öt méterről is van szó. Lábnak nevezett, fájó végtagokkal. Úgy mondják: gyalog.

Sokáig gondolkodtam, megírjam-e Avi történetét. Öt napja beszélgetünk. Vasárnap először, aztán mostanáig. Utoljára nyáron telefonozgattunk. Akkor mondta, tagja lett az izraeli, bő válogatott keretnek, de szívesen jönne Debrecenbe focizni.

A bűn sosem alszik. Nem csupán a rohanó világunk mindennapos színtereire igaz ez az általános érvényű megállapítás, hanem olyan helyekre is, amelyek az élet végállomásaképp szolgálnak, a temetőkre. No, ne essék semmiféle misztikus, földöntúli félreértés!

Sok pár sajnálkozva tud nézni egy sikeres és magabiztos embert, amiért nincs párkapcsolatban. De vajon a párkapcsolatban élő emberek boldogabbak, mint azok, akik szingliként építettek egy sikeres karriert, és ki vannak békülve saját magukkal? Cikkünkben górcső alá vesszük a szingli élet előnyeit, és hogy miért is fontos mindenki számára az, hogy önmagával is időt töltsön.

Egy társadalom fejlettségét egyértelműen mutatja, hogy milyen színvonalú a szolgáltatása. Egyszerű példával megvilágítva: Burundiban az orvos az enyhén szuvas fogat kihúzza harapófogóval. Norvégiában pedig lézeres fúróval, fájdalommentesen kifúrja és betömi, megmenti.