Vélemény

Kezdeném egy bibliai idézettel a szerdai Mezőkövesden látott Loki-bravúr után. Az Ószövetségben, Jónás könyvében ez áll: „vessünk sorsot, hogy megtudjuk, ki miatt jutottunk ebbe a helyzetbe".

Kedden ott voltam a DEAC sajtótájékoztatóján, ahol ámultam az ott látott-hallott tervek hallatán. Lesz új aréna a Dóczy József utcában, hozzá ütőképes csapat a másodosztályban.

Senkit nem megbántandó, de úgy tűnik, június 27-e után két NB II-es labdarúgó csapata lesz Debecennek. Egy kiesett és egy feljutott.

A debreceni szurkolókban a június 5-i Kaposvár elleni blama után valami elszakadt. Vitelki Zoltán és gárdája kőkemény kritikákat kapott a drukkerektől szemtől szemben, a lefújást követően. Ez az összetűzés azonban csak egy csepp a hajdúsági csapat kaotikus tengerében.

A regnáló kormányok igyekeztek csökkenteni a szülők gyermekeinek iskoláztatási terheit. Ingyenessé tették a tankönyveket, az iskolai étkeztetést, stb. A koronavírus járvány tette azonban majdnem ingyenessé az oktatást.

A napokban gondolkoztam el rajta, hogy micsoda különös érzés kerülget már hosszú ideje. Valahogy képtelen vagyok elviselni ezt az „áprilisi hangulatot”. Pedig sajnos úgy tűnt, sosem ér véget. Rápillantottam a naptárra és fellélegeztem. Az egységes létformává folyt, elveszett idő éledezik és közeleg a nyár, itt van május elseje.

A kis közösségi ház, ahol főállásban dolgozom, már több mint egy hónapja zárva. A félbemaradt kiállítás képei lehangolóan lógnak a falon, az utolsó előadás székei még a nagyteremben ülnek meredten, és állott a levegő, hiába tárom ki az ablakokat kétnaponta.