Hazánkban nem új keletű hír, hogy a román határtól nem messze vagy épp a Felvidék közelében, például Nógrád megyében medvét látott valaki. Mostanában azonban egyre szokatlanabb helyen vélik felfedezni a mackókat, ráadásul nincsenek egyedül – veszélyes vadtársaik is egyre elszaporodnak.
Nemrég ütötte fel a fejét a sajtóban és a közösségi médiában, hogy Nyírmártonfalva közelében medvét láttak. Ez alapjáraton aligha volna gond, ha az erdélyi sűrű fenyvesekhez vagy az egykor ugyancsak minden nemében magyar Felvidék közvetlen szomszédságában történt volna mindez. A vadőrök és a medveszakértők állítása szerint nem találni garantáltan medvére utaló nyomokat, azóta azonban már Borsodban is medvét láttak helyi lakosok – a települések közvetlen közigazgatási határában. Nem ez az első eset, hogy a keleti régióban meglehetősen szokatlan állatok kóborolnak. Elég csak a nemrégiben felelőtlenül magára hagyott és elpusztult, egyébként relatíve kevés korlátozással tartható Bennett-kengurura, Zsebire gondolni.
No de visszatérve a medvére, függetlenül attól, hogy igen gyorsan tud futni, mászni pedig még mesteribben, ha nem is mézet vagy málnát, de nyilvánvalóan élelmet keres, esze ágában nincs bárkinek kárt okozni, hacsak erre okot nem ad az illető. Nem úgy a sakál. Egy mezőgazdász barátom hívta fel a minap a figyelmemet, hogy a sajtó rendkívül kevés figyelmet fordít arra, hogy a 80-as és 90-es évek fordulóján és a délszláv háború elől elszökve betelepült sakálok mennyire elszaporodtak, ezzel pedig mekkora kárt okoztak, Debrecen közvetlen közelében is. Noha alapvetően az emberre nem feltétlenül veszedelmesek ezek az állatok, a haszonállat-állományra, valamint az értékes vadállományra annál inkább, ráadásul hazánk szabályai szerint csak képzett vadász ejtheti el a sakált. Hab a tortán, hogy rendkívül intelligens és tanulékony jószágokról van szó, amelyek a kisebb emlősökre különösen veszélyesek, de testükhöz hasonló méretű riválissal is igyekeznek megbirkózni. Az elmúlt esztendőkben a szaksajtó már foglalkozott vele, hogy aranysakál képes volt vadászkutyákkal is végezni. A német juhász méretű, valamivel vékonyabb alkatú „hobbivadász” bundás vadorzók legutóbb Létavértes, Derecske és Konyár közvetlen közelségét tartották rettegésben – a birkaállomány és a gazdák legnagyobb kárára. A sakál ugyanis alapvetően nem felfalja áldozatát, hanem megöli, majd a felaprított, visszaöklendezett élelmet többek között kicsinyei táplálására fordítja. Ennek érdekében pedig – amint az említett példa is mutatja – akár több tíz kilométert is megtesz alkalmanként, hogy portyázva gyilkoljon.
Rendkívül fontos körültekintően járni, és kiváltképp ügyelni a törvényre, illetve azok betartására, mielőtt, de sokkal inkább ahelyett, hogy mi magunk fognánk bele a portyázó vadakat elejteni!
Barna Marci
Új hozzászólás