Loki: Megint blama

Olyan kevesen voltak vasárnap este a Nagyerdei Stadionban, amikor kifutott a gyepre a Loki a Kecskemét ellen, hogy a mellettem ülő kolléga lakonikusan annyit mondott, ha kedvezni akar a DVSC a szurkolóknak, akkor név szerint szólítja őket. Jó szándékkal nézve, alig valamivel többen ültek a székeken ezernél.

Ezt is megértük. Nincs mit szépíteni, elszállt a gárda, mint a londoni járat a reptérről. Pedig ugyanazok kergetik - ez kicsit nagyképűen hangzik - a lasztit, akik tették tavaly, vagy azelőtt. Kondás Elemér azt nyilatkozta a héten, hogy ő már tudja a megoldást a kudarc sorozatra. Akkor miért titkolja?

Állítólag egész héten szakemberek kutatták a játékosok lelkét, és megállapították, hogy mentális káosz és csőd uralkodik a fejekben. Aztán a mester a tegnapi ikszre végződött derbi után véletlenül elszólta magát. Nevezetesen azt találta mondani, hogy két esztendeje anyagi gondok uralják a klubot, kevesebb a pénz a játékosoknál, ezért még most is nagy az elkeseredés a  nemzetközi kupa kudarcok után.

Megjegyezni kívánom, hogy már a nyár elején is akadtak problémák. Emlékezzünk csak a bajnokavató meccsre a Honvéd ellen. Simán kikaptunk 2:0-ra. Akkor még nem tulajdonított jelentőséget senki a fiaskónak, de az előszelét érezni kellett volna.

Fogadkozott mindenki, hogy egy BL csoportkörbe jutásnál hónapokig telt ház lesz az arénában. A hárommilliárdos bevétel egy percen múlott Boriszovban.

És itt álljunk meg egy pillanatra! A tulajok egyetlen fillért nem fektettek be a nyáron. Nem jöttek új emberek, kivéve Jovanovicsot, de ő sem a megváltó. Ha júliusban 200 milliót áldoztak volna, abból legalább három futballista rúghatta volna a bőrt a Bl-ben és még mindig marad 2,7 milliárd. Ezt kb. négy általánossal lehet kiszámolni. Jó, tudom én, hogy rizikó nélkül nincs üzlet, meg a tulajdonos is invesztált rendesen az utóbbi tíz évben, de ha fogadkozunk, akkor legyen alapja.

Na, most itt tartunk. Mentális gondok. Üres zseb, üres has, kedvetlen labdarúgó, ősz hajszálakkal zsúfolt menedzsment és füttyögő szurkolók.

Mi jöhet ezek után? Semmi jó. A jelenlegi szereplés alapján elmondható, hogy a 2015-ös nemzetközi porondon nem lesz ott a Loki. Igaz, a Magyar Kupában még érdekelt az együttes, de félő, hogy szerdán újfent kudarc vár rá Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen. Pénz tehát nincs és nem is lesz. Hacsak a politika nem segít valahogy. Mert azt pletykálják....

De ezt hagyjuk, mert erre semmi bizonyítékom nincs.

W. Gy.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.